Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Gaskó szerint sikeres volt a vasutassztrájk

Sikeresen hirdette meg sztrájkját hétfőn a VDSZSZ, eredménye a munkabeszüntetésnek azonban csak akkor lehet, ha a kormány - legkésőbb a kollektív munkaügyi vita keddi tárgyalásán - visszavonja a közösségi közlekedés átalakítására tett minden javaslatát - mondta Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke.

Gaskó István közölte: a VDSZSZ sztrájkbizottságának döntése alapján a hétfőn nulla órakor megkezdett sztrájkot az ország teljes területén felfüggesztették reggel 9 órakor, azonban ha kedden eredménytelenek lesznek a tárgyalások, a szakszervezet mérlegelni fogja a munkabeszüntetés folytatásának lehetőségét.

Hozzátette: körülbelül 1 500 munkavállaló vett részt a hétfői sztrájkban, akik pont elegen voltak ahhoz, hogy stratégiai pontokon bénítsák meg az ország vasúti közlekedését.

Az érdekképviseleti vezető kifogásolta ugyanakkor, hogy információi szerint sok állomáson leváltották a sztrájkoló munkavállalókat - ami törvénytelen -, míg olyan eset is akadt, ahol a tervek szerint jövőre megszűnő állomás vezetői álltak be dolgozni a sztrájkoló vasutasok helyett.

Az elégséges szolgáltatásokról folytatott tárgyalások Gaskó István szerint azért nem voltak sikeresek, mert a MÁV nem volt hajlandó elfogadni az április 30-i megegyezést, így a káoszért csak a vasúttársaság tehető felelőssé.

A VDSZSZ továbbra sem tartja megalapozottnak a közösségi közlekedés kormány által tervezett átalakítását, mivel úgy vélik, hogy ilyen nagyságrendű döntéshez több éves előkészítő munkára van szükség.

Gaskó István szerint az átalakítás hatásai csak a következő kormány ideje alatt mutatkoznak meg, így a jelenlegi kormány semmilyen felelősséget nem vállal döntéséért.

A minisztérium által a szakszervezet részére megküldött 2009/2010-es menetrendtervezetről elmondta: a kormány egyelőre 30, összesen 1.019 kilométer hosszú vasútvonalat akar megszüntetni, ezek azonban csak 1-2 milliárdos megtakarítást jelentenének. Ezért várhatóan még számos vonalat megszüntet a kormány, hogy elérje a tervezett 40 milliárd forintos megtakarítást.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×