Infostart.hu
eur:
355.82
usd:
312.74
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Bajnai Gordon: fél év alatt előbbre jutottunk, mint gondoltam

Bajnai Gordon a kormányzás átvételekor nem várta, hogy fél év alatt ennyi mindent el tud érni az ország. A miniszterelnök annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy hat hónapja állt fel az általa vezetett kabinet. "Be kell valljam, nem számítottam ilyen gyors előrehaladásra, ilyen gyors eredményekre" - fogalmazott a kormányfő.

"A meghozott intézkedések között sok olyan van, amely jellemzően csak később fordul termőre, lassabban mutatkozik meg az eredménye, de azt tapasztalom, hogy hamarabb sikerült visszaszereznünk a bizalmat és messzebbre jutottunk a válságból kivezető úton, mint azt fél éve reméltem" - összegezte a kormányfő.

Példaként említette, hogy ma a nemzeti valuta negyven forinttal erősebb az euróhoz képest, mint a kormányzás kezdetekor, ami 1,7 millió devizahitelesnek nyújt könnyebbséget a részletek fizetésében.

Álláspontja szerint mostanra Magyarország kockázatát teljesen átértékelték a befektetők, amit az is mutat, hogy a válság előtti szint alá esett az a kockázati kamat, amit a külföldi hitelezők felé kell fizetni.

Bajnai Gordon a bizalom visszatérésével kapcsolatban utalt több, a magyar gazdaság helyzetéről nemrégiben megjelent pozitív hangvételű, független külföldi elemzésre. Az Európai Bizottság pedig épp a napokban értékelte a korábbinál feljebb Magyarországot az államháztartás fenntarthatóságának szempontjából. Egy másik elemzés szerint hazánk lehet az első, aki bevezetheti az eurót a közép-európai régióban Lengyelország és Csehország előtt. Feltéve, ha az ország ezen a pályán marad és nem esik a demagógia, a felelőtlen osztogatás hibájába - tette hozzá.

Úgy fogalmazott: Magyarország a saját kezébe vette sorsának irányítását és fájdalmas döntésekkel, de jelentős, érdemi fordulatot ért el a gazdaságban. Az ország elindult kifelé egy olyan válságból, ami nagyon könnyen a mélybe ránthatta volna -- vélekedett.

Az ország minden polgárának meg kell köszönni az áldozatvállalást. Ennek az áldozatnak azonban csak akkor van értelme, ha végigmegyünk azon az úton, amin fél éve elindultunk - tette hozzá a miniszterelnök.

Most a szakadék szélétől ismét távolodva mászunk fel a hegyre, ami nagyon nehéz küzdelem lesz és sokáig tart még - jelentette ki, és hangsúlyozta, hogy a válságnak még nincs vége. Amíg a munkahelyek száma újra nem növekszik, addig nem beszélhetünk a válság végéről - tette hozzá.

A költségvetés elfogadása a legfontosabb

A miniszterelnök a legfontosabb feladatnak a költségvetés elfogadását tartja. A 2010-es büdzsé nem egyszerű takarékossági csomag, és nem is csak egyszerűen választ talál arra a pokoli nehéz kérdésre, hogyan lehet egy hónappal kevesebb bevételt elosztani úgy, hogy közben ne romboljuk le, amit felépítettünk, hanem még világos prioritásokat is szab - közölte.

Értékelése szerint a jövő évi büdzsé azon túl, hogy stabilizálja az ország helyzetét, az adócsökkentésen keresztül megnyitja a lehetőséget a növekedés előtt és választ ad a közbiztonság kérdésére is, amely kiemelten fontos a mai Magyarországon minden állampolgárnak.

Kiemelte: a költségvetés lehetőséget ad arra, hogy a legkisebb faluban is elérhető közelségben legyen rendőr. A faluőr program keretében már 350 település jelentkezett, összesen több mint 600 faluőr szolgálataira tartva igényt - jegyezte meg.

A kormányfő szerint a büdzsé választ ad arra is, hogyan lehet helyreállítani a munka becsületét, visszavezetni a munkába több mint százezer segélyből élő inaktív embert, és eközben megoldást talál például a távfő áfájának a csökkentésére, valamint megpróbálja az ország szociális rendszerét is egyben tartani.

Bajnai Gordon hangsúlyozta: a jövő évi költségvetés elfogadása teszi lehetővé, hogy Magyarország ne egyszerűen csak túlélje a válságot, hanem egy tartós növekedési pályára álljon.

Arra a kérdésre, mit gondolt a Fidesz azon terveiről, amelyek a költségvetés takarékossági intézkedéseit is visszavonnák, azt válaszolta: az a kérdés, hogy ezt a Fidesz miből tenné meg. "Amit mondanak, az felelőtlenség. A Magyarország iránti bizalom mértéke attól is nagyban függ, hogy mit mondanak azok, akik kormányozni szeretnének" - szögezte le.

Ezzel kapcsolatban elmondta: az elmúlt hetek során Amerikában vagy Angliában leggyakrabban azt a kérdést tették fel neki, hogy mi lesz, ha a következő kormány mindent visszacsinál. "Erre a legnehezebb választ adni. Csak azt tudom mondani ilyenkor, hogy a józan ész azt diktálja, hogy az 1,7 millió devizahiteles emberrel szemben senki nem meri megtenni, hogy visszabontsa, amit elértünk. Könnyű lesz ígérgetéssel elfelejtetni jövő áprilisig, hogy hol tartottunk tavasszal, milyen mértékű veszélyben volt az ország, de én abban bízom, hogy a magyar szavazók elég bölcsek lesznek erre emlékezni" - mondta.

Veszélyes a pécsi üzenet


Bajnai Gordon kitért a pécsi önkormányzatnál történtekre is. Úgy látja: az önkormányzat vízközművel kapcsolatos eljárása "jogi szempontból aggályos, viselkedését tekintve otromba, következményeit tekintve pedig az egész ország számára veszélyes precedenst teremt".

Közölte, a kormánynak ugyan nincs jogi lehetősége, hogy egy önkormányzat és egy magáncég vitájába beleszóljon, viszont muszáj jeleznie hogy Magyarországon mintegy 60 ezer, francia cégek által létrehozott munkahelyet veszélyeztetnek az ilyen felelőtlen lépések. Milyen üzenetet küld a befektetőknek az, hogy az ilyenkor szokásos európai magatartást mellőzve elfoglalják az egyebek között az ő tulajdonukban is lévő eszközöket? Milyen üzenetet küld ez a lépés azoknak, akik Pécsen szeretnének munkahelyeket teremteni? - kérdezte. Milyen alapon várja majd el ezek után Pécs azt, hogy további külföldi befektetések gyarapítsák a várost? - tette hozzá a miniszterelnök.

Véleménye szerint az önkormányzatoknak az lenne a dolga, hogy a jogszerűség fellegvárai legyenek, a pécsi eset azonban nagyon rossz üzenet a külföldi befektetőknek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Új történelmi csúcson járt az OTP!

Új történelmi csúcson járt az OTP!

Az ázsiai tőzsdéken többnyire pluszos kereskedést láthattunk ma reggel, ezt követően viszont Európában mérsékelt esés bontakozott ki, és az amerikai indexek is csökkenésekkel zártak, pedig a Dow még csúcsot is döntött napközben. A magyar tőzsde a délelőtti emelkedést követően lefordult a nap második felében, de az OTP ma is új történelmi csúcsra ment. A dollár elmúlt napokban látott erősödésének hatására erős nyomás alá kerültek a nemesfémek is, az esés pedig szerdán reggel is folytatódott, napközben azonban látványos fordulat figyelhető meg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×