Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Három ügyben emeltek vádat eddig Kolompár Orbán ellen

Eddig három büntetőügyben emelt vádat két különböző ügyészség Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke ellen. A vádak szerint a politikus jogosulatlan gazdasági előnyt szerzett, megsértette az Európai Közösségek pénzügyi érdekeit, illetve sikkasztott.

Legutóbb jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével, valamint az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével gyanúsították meg a roma politikust és öt társát. A gyanúsítottak a vád szerint az Európai Unió foglalkoztatási programját segítő pályázat révén a közösségi költségvetésből 109,1 millió forintot, a hazai költségvetésből pedig 36,4 millió forintot, tehát összesen 145,5 millió forintot szereztek meg jogosulatlanul - mondta korábban az InfoRádiónak a megyei főügyész-helyettes, Szabó Ferenc.

"Lényegében hasonló jellegű ez a vádirat is, mint a korábbi, nevezetesen: pályázati pénzeknek a céltól eltérő felhasználása, illetőleg a felhasználásnak fiktív vagy valótlan számlákkal történő igazolása. Míg a korábbi ügy egy viszonylag csekélyebb pályázati összegre, mintegy 14 millió forintra vonatkozott, a mostani vád összesen 222 millió forint megcélzott pályázati pénzre vonatkozik, amelyből 146 millió forint körüli összeget ténylegesen kiutaltak az elkövetőknek. További pénz megszerzése az kísérleti szakban maradt" - fogalmazott a főügyész-helyettes.

A Szabó Ferenc által említett korábbi ügyben még 2008 decemberében emelt vádat a Kecskeméti Városi Ügyészség jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt Kolompár Orbán és három társa ellen. A vád szerint a Kiskunmajsai Roma Érdekképviseleti Szervezet valótlan számlákkal igazolt - egy pályázaton nyert 13 millió forint vissza nem térítendő támogatásból - 7,2 millió forintot.

Ennek az ügynek a tárgyalását kellett elhalasztani azért, mert a gyanúsítottak közül ketten - köztük Kolompár Orbán - az európai parlamenti választáson jelöltként szerepeltek egy párt listáján.

A Fővárosi Főügyészség idén júliusban emelt vádat az Országos Cigány Önkormányzat elnöke és két társa ellen sikkasztás és a számvitel rendjének megsértése miatt. A vád szerint Kolompár Orbán és két társa az önkormányzat 2003. és 2004. évi gazdálkodása, könyvvezetése során a pénzforgalmat nem megfelelően bonyolította, és nem biztosította az egyes célfeladatok átlátható elszámolását.

Ezen felül a vád szerint Kolompár Orbán 2004 őszén több alkalommal utasította az Országos Cigány Önkormányzat pénztárát, hogy különböző összegeket fizessen ki neki utólagos elszámolási kötelezettséggel. Így a pénztárból több mint ötmillió forintot vett fel, amellyel később nem számolt el, és vissza sem fizette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×