eur:
393.16
usd:
368.4
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Navracsics: súlyos örökség vár egy Fidesz-kormányra

Navracsics Tibor szerint egy esetleges Fidesz-kormány súlyos örökséget vesz majd át a jelenlegi kabinettől. A Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek adott interjúban nem zárta ki, hogy az MSZP esetleg támogat majd fideszes javaslatokat az önkormányzatokat érintő költségvetési kérdésekben. Elismerte, a Fidesz arra készül, hogy egyfajta "cserét" hajtson végre az államigazgatásban.

Navracsics Tibor elmondta, hogy a Fidesz-frakció nem készít alternatív költségvetést, annak ugyanis nincs értelme, hiszen úgyis leszavaznák a parlamentben. Közölte, a büdzsével kapcsolatban az eddigiekhez hasonló politikát folytatnak majd: a számukra fontos területekhez módosító indítványokat nyújtanak be. Megjegyezte, hogy ezek sorsa valószínűleg ugyanaz lesz, mint korábban, azaz ezeket is leszavazzák.

Az önkormányzatokat érintő tervezett megszorításokkal kapcsolatban elmondta, úgy látja, az MSZP-n belül erről még folyik a vita. Ha azonban - folytatta - a szocialisták úgy gondolják, hogy a kormány lépései nem a jó irányba mutatnak, és támogatják a Fidesz lépéseit, akkor ők elfogadják ezt az együttműködést.

Azzal összefüggésben, hogy Varga Mihály Fidesz-alelnök múlt pénteken túl optimistának nevezte az IMF Magyarország helyzetével kapcsolatos várakozásait, a frakcióvezető úgy fogalmazott: korábban is volt olyan helyzet, amikor nemzetközi szervezetek támogatták a kormány nyilatkozatait a gazdaság helyzetéről, később azonban kiderült, a kormány hivatalos adatközlő szervei rossz adatokat közöltek.

"Tartunk attól, hogy a választások előtt ismét közeledünk ahhoz a szocialista taktikához, miszerint a valóságosnál rózsaszínűbben tüntetik fel a helyzetet, így például a munkanélküliségi adatokat, a gazdasági folyamatokat" - tette hozzá.

Arra a kérdésre, miszerint egyértelmű-e, hogy a Fidesz kerül jövőre kormányra, nemmel válaszolt. Mint mondta, bő fél év múlva lesznek a választások, majd emlékeztetett, a Fidesz júniusi kongresszusán is úgy fogalmazott: "ha jól dolgozunk, jövőre ilyenkor Orbán Viktor lesz Magyarország miniszterelnöke".
A
rra a felvetésre, hogy milyen örökséget vesznek át a Bajnai-kormánytól, Navracsics Tibor kifejtette: ezt akkor tudják meg, ha megnyerik a választást, de azt már most látják, hogy "súlyos lesz az örökség".

Szerinte "súlyos mínuszokat" kell majd pótolni, amelyek nem csak anyagi természetűek, hiszen a polgárok irányába is komoly, nem anyagi jellegű tartozások vannak: például a gyülekezési és szólásszabadság tiszteletben tartása, a rendőrség jogszerű működése és még számos, a demokrácia minőségének romlását eredményező kérdés.

"Előbb nyerjük meg a választást

A Fidesz-kormány első lépéseit firtató kérdésre közölte: ezeket már készítik elő, de - mint fogalmazott - "előbb nyerjük meg a választást". Hozzátette, szoros, nehéz mérkőzés lesz, de most először a kampányra koncentrálnak, amely szintén nehéznek ígérkezik.

A politikus elmondta: terveik között szerepel a családpolitikai rendszer 1998-2000 közötti időszakhoz hasonló szisztémájának felépítése; illetve az, hogy ha kormány kerülnek, akkor az első intézkedések egyike lesz az ingatlanadó visszavonása.

Arra a felvetésre, hogy nem lesz forrás a családtámogatási rendszer visszaállítására, úgy reagált: az ígéretük nem azt jelenti, hogy a kormányalakítás másnapján visszahozzák a rendszert, hanem azt, hogy először a kevésbé forrásigényes intézkedéseket lépik meg. Szerinte ma közmegegyezés van arról, hogy akárki is alakítson kormányt, első feladata a gazdasági növekedés beindítása lesz.

Kiemelte: úgy látják, hogy a kormány nagyon komoly korlátokat akar egy következő kabinet elé állítani a jelenlegi költségvetéssel, hiszen kiviszi a pénzt a rendszerekből. "Ezt a kabinet stabilizálásnak hívja, mi úgy gondoljuk, hogy ez rossz irányba tett lépés volt" - fűzte hozzá.

A közigazgatás tervezett fideszes átalakításával kapcsolatban úgy fogalmazott: céljuk a közigazgatás élethosszig tartó karriervonalának helyreállítása, valamint megteremteni annak lehetőségét, hogy a minisztériumok élén a politikai vezetők mellett legyen egy szakmai, politikamentes közigazgatási vezetőréteg is.

"Ha ez cserének minősül, akkor valóban, ilyen értelemben cserére készülünk" - mondta, megjegyezve, hogy ez inkább a magyar közigazgatás becsületének, szakszerű működésének helyreállítása.

Csak a költségvetés

A Fidesz őszre tervezett javaslatairól szólva kifejtette: szerinte a költségvetési vitán kívül más gyakorlatilag nem fog történni a parlamentben, ez pedig behatárolja a Fidesz politikai elképzeléseit, mozgásterét is. Mint fogalmazott, "most már egy korszak végén vagyunk", ez már a lefelé ívelő ága a ciklusnak, nagy dolgokra emiatt nem is számít.

"Bőven van még időnk megírni a választási programot, (...) a szakmai műhelyek dolgoznak a szakpolitikai fejezeteken" - mondta a Fidesz választási felkészülésére vonatkozó kérdésre. Kiemelte, tartják magunkat ahhoz a menetrendhez, miszerint megvárják, hogy a köztársasági elnök mikorra tűzi ki a választásokat, a Fidesznek ugyanis a miniszterelnök-jelölt megtalálásával sem kell foglalkoznia, hiszen "nálunk mintha egyértelműbb lenne a helyzet": nincs komoly kihívója Orbán Viktor pártelnöknek.

A szlovák-magyar viszonnyal összefüggésben megjegyezte: amit Szlovákia tett, az egy EU-tagállamhoz méltatlan; viszont itt üt vissza szerinte az elmúlt hét év gyengülési folyamata Magyarországon.

Hogy a Jobbik esetleges bekerülése a parlamentbe milyen kihívást jelentene a Fidesz számára, Navracsics Tibor úgy válaszolt: ez pontosan olyan kihívás, mint hogyha az MSZP kerül be az Országgyűlésbe, vagyis - ha a Fidesz nyeri a választást - egy ellenzéki párt lesz. A frakcióvezető szerint az MSZP azért hangoztatja folyamatosan, hogy a Fidesz nem határolódik el eléggé a Jobbiktól, mert a szocialistáké egy frusztrált párt, és frusztrációját megpróbálja kivetíteni másokra is.

Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×