Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Bajnai: Idén nem lesz több megszorító lépés

A miniszterelnök szerint ebben az évben már nem kell megszorító lépéseket tenni. Bajnai Gordon az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: Magyarország erősebben kerülhet ki a válságból, mint ahogy belekerült. A kormányfő csütörtöki finnországi találkozóján kiderült: bővíthetik a Nokia Siemens Network budapesti központját, ahol jelenleg 800 ember dolgozik.

Tartani tudja az ország a kijelölt gazdasági irányvonalat, és idén nem kell több megszorító intézkedést bevezetni - mondta az InfoRádiónak a kormányfő. A Finnországban tárgyaló Bajnai Gordon kiemelte: a forint erősödése és a kamat csökkentése is azt mutatja, hogy kezd visszatérni a bizalom az ország iránt.

Magyarország az elsők között kerülhet ki a válságból, és erősebben, mint ahogy belekerült - hangsúlyozta a miniszterelnök, aki szerint az ország korábban kezdett el foglalkozni a válságkezeléssel és határozottabb lépéseket tett másoknál.

Bajnai Gordon szerint a kilábalás sok áldozatot követelt és még követelni is fog, most például egy kemény költségvetést kell elfogadni, de ezeknek már látszik is az eredménye.

A kormányfő hangsúlyozta: vezető finn üzletemberek elismerték, hogy Magyarország javított pozícióján, és javul a versenyképesség is, miután csökkentek az élőmunka terhei, és megkezdődött a nyugdíj-, és a szociális rendszer reformja. Hozzátette: több nemzetközi partner jelezte: a válság enyhülése után újabb munkahelyek teremtésére készülnek Magyarországon.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×