Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Felkészülés a természettudományokra - az Arany már elkezdte

Kiemelt reáltagozatot indít az Arany János Általános Iskola és Gimnázium, idén 22 diák kezdi meg a tanulmányait a speciális gimnáziumi osztályban. Az intézmény igazgatója elmondta: a közoktatási törvény értelmében nem taníthatják ezeket a tárgyakat emelt óraszámban, pedig a tudományos élet képviselői szerint szükség lenne erre.

A Magyar Innovációs Szövetség, a műszaki felsőoktatás, de még a Magyar Tudományos Akadémia is azt panaszolja, hogy egyre rosszabb a diákok felkészültsége a természettudományos tárgyakból. Az elmúlt években a műszaki felsőoktatásba már egy 3-as matematikajeggyel is be lehetett kerülni, mert igen kevesen választották ezt a szakot.

A budapesti Arany János Általános Iskola és Gimnázium épp ezért a reáltárgyakra akarja felkészíteni diákjait. Az idei évtől 22 középiskolás diáknak van lehetősége arra, hogy kiemelten foglalkozzon a matematikával, a fizikával, a biológiával vagy a kémiával.

A gyermekek az első osztályban a matematikával és a fizikával foglalkoznak kiemelten, délutánonként pedig lehetőségük van latintanulásra - mondta az InfoRádióban Patkó Lajos igazgató. A későbbi évfolyamokon a biológia és a kémia kerül előtérbe.

A diákoknak fakultáció keretében számos pluszórák felvételére van lehetőségük - tette hozzá Patkó Lajos.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×