Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Borkirály keményen megküzd mákosgubával

A pándi meggytorta, a borkirály torta és a mákosguba torta verseng idén az Ország Tortája címért, amelyet augusztus 20-án mutatnak be a Kossuth téren, Budapesten.

Immár harmadik éve hagyományosan augusztus 20-án mutatják be a Miniszterelnöki Hivatal és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete közös programja keretében az Ország Tortáját, s az ország több száz cukrászdájában az ünnep napján kezdik el árusítani.

Az idén 15 torta pályázott a címre: a szakmai zsűri az előválogatáson a tavalyi győztes Zila kávéház pándi meggytortáját, a balassagyarmati Orchidea cukrászda borkirályát, valamint a Budakeszi Gina cukrászda mákosguba tortáját választotta - közölte a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete pénteken az MTI-vel.

A Fagylaltverseny zsűritagjaiból és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének elnökségi tagjaiból álló szakmai zsűri szigorú szempontok alapján már megvizsgálta a versenyben lévő tortákat. Külön pontozzák az ízek harmóniáját, a desszert küllemét, a desszertben rejlő innovációt és praktikumot, emellett fontos szempont, hogy a desszert maximálisan illeszkedjen az ünnep szellemiségéhez, s lehetőleg hungarikumnak számító alapanyagok felhasználásával készüljön.

A zsűri arra is figyel, hogy a torta alapanyagai ne tartalmazzanak mesterséges, egészségre ártalmas alapanyagot és a desszertkülönlegességek megfeleljenek a legszigorúbb minőségi követelményeknek is.

A borkirály torta krémjéhez tokaji aszút, muskotályt és szamorodnit használnak fel. Kevés bort, cukrot, tojássárgáját, keményítőből főtt krémet készítenek, amelyet kihűlve a sűrített aszúval kevernek össze. A mákos guba torta linzeres alapból készül, amely a tortaforma aljára kerül: ezt kikevert mákos gubával töltik meg, a tetejére tojásfehérje kerül, amelyet mákkal szórnak meg.

A pándi meggytorta különleges krémje cukrot, tojássárgáját, tejet, vaníliarudat, krémsajtot és belga fehér csokoládét tartalmaz. A meggypépet fahéjrúddal, szegfűszeggel, citromlével és annak héjával fűszerezik, amelyet pudinggal sűrítenek - olvasható a közleményben.

Az elmúlt évben a szatmári szilvatorta, 2007-ben a madártej torta nyerte el a megtisztelő címet.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×