Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A kastélyok piaci hasznosításának kérdései

Nem hozta döntési helyzetbe a kulturális minisztert az a levél, amelyben a a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. azóta elmozdított vezérigazgatója tíz, állami tulajdonban lévő kastély piaci hasznosításának engedélyezését kérte - mondta az a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Varga Kálmán hozzátette: a felsorolt épületek közül néhányat már korábban is megpályáztattak, a vállalkozások azonban rendre befuccsoltak.

Biankó csekket kért a kultuszminisztertől a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója tíz kastély vagyonkezelői jogára, amikor június közepén azt írta Hiller Istvánnak, tegye lehetővé az állami tulajdonban lévő épületek piaci hasznosítását, mivel ez az egyedüli lehetőség arra, hogy megfelelő állapotba hozzák azokat - mondta az InfoRádiónak a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója.

Varga Kálmán szerint a levél tartalma minősíthetetlen. Mint mondta: a kulturális miniszternek mindenkor beleszólása van a védett értékek vagyonkezelői, használati vagy tulajdonjogának változásába, ehhez azonban döntési helyzetbe kell hozni. A vagyonkezelő nemrégiben, rendkívüli felmondással menesztett vezérigazgatója, Tátrai Miklós által aláírt szöveg azonban erre nem volt alkalmas.

Hiller István válaszlevelében éppen azt fogalmazta meg, hogy a döntéshez sokkal több információra van szüksége - magyarázta a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója. Hozzátette: a nehéz helyzetben lévő állami műemlékállomány hasznosítását célzó koncepció már 2004-ben elkészült, vagyis, ha az MNV komolyan gondolta volna a kezdeményezést, ennek mentén kérte volna a kastélyok vagyonkezelői jogának átruházását.

Varga Kálmán hozzáfűzte: az MNV elődje, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság korábban néhány kastélyt már megpályáztatott, ezek a vállalkozások azonban rendre befuccsoltak.

A Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója közölte: nem lát szakmai logikát a vagyonkezelő zrt. elkapkodott kezdeményezése mögött, arról csak sejtései vannak, hogy mi motiválhatta a szervezetet.

Hanganyag: Exterde Tibor

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×