2023. december 5. 16:55 Egy ember nem élte túl az IC érkezését Kedden a Nyugati pályaudvarról 11:23-kor Nyíregyházára elindult Nyírség IC Debrecen-Csapókert és Apafa között elütött egy embert, aki a helyszínen életét vesztette.
2023. december 5. 16:42 Jöttek a rendőrök, erre felrobbant a ház – hihetetlen felvételek Az amerikai főváros melletti Arlington egyik családi háza repült a levegőbe a rendőrök szeme láttára.
2023. december 5. 16:30 Halálos dróncsapás, tévedésből Legkevesebb 85 ember halt meg, 66-an pedig megsebesültek az északnyugat-nigériai Kaduna államban, mert a hadsereg tévedésből dróntámadást intézett egy iszlám ünnepség ellen - derült ki helyi hatóságok keddi bejelentéséből.
2023. december 5. 16:17 A vasutasok kiterítették lapjaikat: ekkora béremelést kérnek A vasutasok szakszervezete levelet írt a vezérigazgatónak, melyben azonnali bértárgyalást követelnek, igényeiket is megfogalmazták benne.
2023. december 5. 16:05 Drága a vonaljegy, azonnal lépnie kellett a MÁV-nak a szabadkai vasútvonalon A rendszeres ingázók és a diákok különösen kedvező bérlettípust vásárolhatnak a Szeged-Szabadka vasútvonalra Szegeden a vasútállomás és a menetjegyiroda pénztáraiban.
2023. december 5. 15:53 Lemondás Veszprémben a botrányos Barcelona elleni vesztes meccs után Nem csillapodnak a kedélyek a találkozó körül, melyet végül a vendég katalán együttes nyert meg.
2023. december 5. 15:41 Golovin Vlagyimir elárulta, mire készül a súlyos vereség után Nagyon fontos, hogy elhiggyék, le tudjuk győzni a horvátokat és a szenegáliakat. Ez kell ahhoz, hogy az utolsó mérkőzésen Svédország ellen maradjon esélyünk, de ehhez tényleg csapatként kellene dolgozni – mondta a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitány a Montenegró elleni vereség után és a világbajnoki középdöntő előtt.
2023. december 5. 15:28 A közismert orosz propagandista az új Osztrák-Magyar Monarchiáról fantáziált Az orosz állami televízió műsorában hangzottak el vad gondolatok a hajdani Osztrák-Magyar Monarchia feltámasztásáról, és ez még csak a kezdet volt.
2023. december 5. 15:14 Navracsics Tibor fontos megállapítást tett az uniós pénzekről Az elmúlt időszakban a környezeti és energiahatékonysági programokra fordított csaknem 1400 milliárd forint összegű fejlesztési forrás nemcsak Magyarország számára hasznos, hanem az egész Európai Uniót versenyképesebbé teszi - mondta a területfejlesztési miniszter Kecskeméten.
2023. december 5. 15:01 Megtörtént a fontos bejelentés Paksról Az Euratom előírásainak megfelelően bejelentették az Európai Uniónak a paksi atomerőmű további üzemidő-hosszabbításának megkezdését - közölte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója Pakson, ahol a hosszabbítás kapcsán bemutatták a sajtónak az erőmű egyes üzemi területeit is.
2023. december 5. 14:52 Egyeztetni hívták Franciaországba Orbán Viktort - megvan, mikor lesz a tárgyalás Egyes diplomaták bíznak abban, hogy a magyar miniszterelnök álláspontja tárgyalóképes - azt is elmondták, miért gondolják így. Lapértesülés szerint ezért döntött a meghívás mellett Emmanuel Macron. Már megvan a tárgyalás időpontja is.
2023. december 5. 14:40 Postán küldte a gyógyszernek mondott potencianövelőket, börtön lehet a vége A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség vádat emelt azzal a 45 éves férfival szemben, aki nem engedélyezett potencianövelőket, teljesítményfokozókat, vényköteles nyugtatókat adott fel küldeményként külföldi megrendelőknek.
2023. december 5. 14:28 Fontos figyelmeztetés a cukorbetegeknek A Semmelweis Egyetem friss kutatása szerint a cukorbetegek, az 55 évnél idősebbek és a férfiak a legérzékenyebbek a szív- és érrendszeri betegségeket kiváltó légköri jelenségek változásaira. Az éghajlatváltozás szív- és érrendszeri hatásait több éve vizsgálják az egyetemen, amely egy újnak számító tudományág, a kardiometeorológia kialakulását is inspirálta.
2023. december 5. 14:15 Szlovén kapitánya lett a magyar kosárlabda-válogatottnak A szlovén Gasper Okorn lett a férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya - jelentették be a magyar szövetség sajtótájékoztatóján.
2023. december 5. 14:04 Bauer Bence: aki Németországba betette egyszer a lábát, az ott is marad Már a Bundestag előtt vannak az új menekültügyi elképzelések, amelyek könnyebb honosítást és gyorsabb kiutasítást tennének lehetővé, de Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója szerint az új törvény nem jelent megoldást a német menekültügyi problémákra.
2023. december 5. 13:52 Rendőrgyilkosság - a rendőrök vallottak a bíróságon, a vádlott viszont "nem bírt magával" A vád szerint Sz. Szilárd a XI. kerületi Lecke utca egyik társasházában késsel támadt a vele szemben intézkedő három rendőrre. Baumann Péter főtörzsőrmester a kórházba szállítást követően elhunyt. Két társa túlélte a támadást. Az elkövető próbált elmenekülni a helyszínről, a közeli villamosmegállóban azonban a rendőröknek sikerült egy lábra célzott lövéssel megállítani.
2023. december 5. 13:40 Itt a magyar diákok legfrissebb PISA-eredménye Míg az OECD országok - köztük az oktatási "mintaállamok" - átlageredménye matematikából és szövegértésből jelentősen romlott az előző, 2018-as méréshez képest, Magyarország esetében nem volt szignifikáns változás - hangsúlyozta a legutóbbi PISA-mérés friss eredményeit bemutató sajtótájékoztatón az Oktatási Hivatal elnöke.
2023. december 5. 13:28 Kiemelt fontosságú projekt lett két magyar cég fehőipari innovációja is Valódi elit klub tagja lett a két magyar vállalat a felhőszolgáltatás iparágán belül.
2023. december 5. 13:15 A Mol nagy bevásárlást jelentett be A Mol a Waberer's 15 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról írt alá megállapodást az Indotek Grouppal. A Mol és a Waberer's a tranzakcióval egy időben stratégiai együttműködési megállapodást kötött, amellyel szorosabbra fűzik üzleti együttműködésüket a komplex logisztikai szolgáltatások, az alternatív üzemanyagok, az energiahatékonysági fejlesztések és a zöld energiaátmenet területén - jelentette be keddi közleményében a budapesti tőzsdén jegyzett olajipari nagyvállalat.
2023. december 5. 13:03 23 milliárdos csapást mértek a magyarországi kábítószerpiacra, már a DEA is tud az ügyről A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai több mint 154 kilogramm, 23 milliárd forintot meghaladó értékű kokaint foglaltak le egy csepeli telephelyen.
2023. december 5. 12:51 Zuhant a lakáseladás Budapesten, de már 5 millióért is tudott valaki lakást venni Idén az egy évvel korábbinál 24 százalékkal kevesebb lakást adtak el Budapesten, ahol 2023-ban az új és a használt lakásokat egyaránt tekintve az átlagos négyzetméterár 885 ezer forint körül alakult, ingatlanvásárlásra pedig az összes fővárosi eladás adatai alapján átlagosan 57 milliót költöttek az ügyfelek - közölte saját adatai alapján a Duna House.
2023. december 5. 12:38 Leminősítést helyezett kilátásba Kínának a Moody's Leminősítés valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Kína államadós-kockázati minősítésének kilátását a Moody's Investors Service.
2023. december 5. 12:26 Izrael szó szerint kiöntené a Hamászt az alagútjaiból Az izraeli hadsereg tengervízzel árasztaná el a Hamász kiterjedt alagútrendszerét Gázában.
2023. december 5. 12:14 Sötét a bányaalagút végén: a széntermelés egyre csak nő, és jelenleg még nem lehet kiváltani Sokéves csúcson van a világ szénfelhasználása, mert csak a fejlett országokban van ahhoz tőke, hogy klímabarátabb energiaforrásokat alkalmazzanak – mondta Tatár Mihály, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője az InfoRádióban. Keddre kiderült: a fosszilis tüzelőanyagok "rendezett és igazságos" kivezetése szerepel a dubaji COP28 klímacsúcson részt vevő országok által megfogalmazandó végső közlemény második tervezetében.
2023. december 5. 12:01 Drágulás, lélektani határ felett egy kiló bejgli Átlag egy fél kilogrammos bejglirúd 2300-2500 forintba kerül - mondták egy televíziós riportban. Ez érzékelhető drágulás tavalyhoz képest. Sőt, van, ahol ennek a négyszeresét is elkérhetik.
2023. december 5. 11:49 Izraeli atomfegyvereket is veszélyeztetett a Hamász rakétacsapása Az október 7-i terrortámadás idején a Hamász rakétát lőtt ki arra az izraeli támaszpontra, ahova az atomtöltettel felszerelhető rakétákat telepítették.
2023. december 5. 11:37 Nem bírt magával a sofőr, többször is üldözőbe vették a rendőrök Börtönbüntetés várhat arra a zalai férfira, aki jogosítvánnyal soha nem rendelkezett, de több esetben is ámokfutóként menekült az őt üldöző rendőrök elől
2023. december 5. 11:25 Középiskolások mentették meg egy idős férfi életét Békéscsabán Hivatalosan is hőssé vált az a hét békéscsabai középiskolás, akik néhány nappal ezelőtt részt vettek egy idős férfi újraélesztésében a város központjában.
2023. december 5. 11:12 Újabb síterep nyílt meg Magyarországon Budapesttől 263 kilométerre megnyílt a sátoraljaújhelyi pálya.
2023. december 5. 10:59 Nincs, aki megtérítse az óbudai Pókember miatt keletkezett károkat Akár egy valódi szuperhős, az óbudai Pókemberként elhíresült férfi megjelent, majd eltűnt, és azóta sem került elő. Pedig jelentős összeget akarnak rajta behajtani az akciója után.
2023. december 5. 10:46 A kéknyelv-betegség veszélye miatt rendeltek el országos szintű vizsgálatokat A magyar állatállomány védelme érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elrendelte a Magyarországra szállított szarvasmarhák vizsgálatát, ugyanis Hollandiában, Németországban és Belgiumban is megjelent a kéknyelv-betegség, amely a kérődző állatokat támadja meg.
2023. december 5. 10:33 Újabb elektromos autós nagyberuházás Magyarországon A dél-koreai LG és a kanadai Magna vegyesvállalata Miskolcon építi meg első európai gyárát, a mintegy húszmilliárd forint értékű beruházás több mint kétszáz új munkahelyet teremt a városban - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
2023. december 5. 10:20 Orbán Viktor az ukrán uniós csatlakozási tárgyalások halasztását szeretné elérni A Bloomberg szerint egyebek mellett ez szerepel a magyar miniszterelnöknek az Európai Tanács elnökének, Charles Michelnek írt levelében.
2023. december 5. 10:07 Célkeresztben a Manchester City – Erling Haaland helyett Az Angol Labdarúgó-szövetség azza vádolja a bajnokcsapatot, hogy nem tudja kordában tartani a játékosait
2023. december 5. 09:54 Kim Dzsong Un gyermeknemzésre szólította fel népét Kim Dzsong Un észak-koreai vezető fölszólította az embereket, hogy tegyenek lépéseket az alacsony születésszám további csökkenésének megállítása érdekében - jelentette hétfőn az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA.