Infostart.hu
eur:
353.81
usd:
306
bux:
0
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: Pixabay

Új szabályozás: nem mindegy, hogy egy tanyasi épületen van a napelem, vagy Pécs belvárosában

A napelem telepítéséről szóló jogszabályban az InfoRádió által megkérdezett szakértő szerint vannak túlszabályozások. Szolnoki Balázs Ádám szerint nem kellene egy kalap alá venni például a városi utcaképet és a tanyavilágot.

Csalódottan vette tudomásul a MANAP Iparági Egyesület elnöke, hogy a Magyar Közlönyben megjelent az a napelemeket szabályozó rendelet, amelyhez elküldték észrevételeiket. Szolnoki Balázs Ádám az InfoRádióban azt mondta, a tervezet és a megjelent kormányrendelet között a társadalmi egyeztetés után lett különbség, de véleménye szerint nem minden úgy változott, ahogyan az hosszú távon megnyugtató lenne.

"Szerintünk szemléletformálásra alkalmas az erkélynapelem, és az egyes háztartásokban valamicskét hozzá tudna tenni. Ezt is elveszik, így akik lakásokban laknak és csak erkélyük van, nem tudnak részesedni a napenergia-hasznosításból. Ez szögesen ellentétes azzal, amit Nyugat-Európában tapasztalunk" – mondta a Szolnoki Balázs Ádám.

Szerinte a megjelent jogszabályból ugyan kikerült, hogy a házak tetején csak síkban szerelhetők fel a napelemek, de az új megfogalmazás sem egyértelmű. Nehezen értelmezhető például az a szigorítás, hogy a napelemet csak szabályos geometriai rendben lehet elhelyezni a tetőfelületen.

"Eddig is volt ilyen jellegű szabályozás a helyi építési rendeletekben, főleg ott, ahol helyi védettség volt, vagy a településkép azt megkívánta, hogy ne legyenek össze-vissza épületgépészeti elemek a tetőn. Ez teljesen logikus, de az egész országra történő kiterjesztésének nem látjuk az értelmét" – fejtette ki a szakmai egyesület elnöke, aki szerint nem mindegy, hogy egy tanyának a hátsó épületén, a befelé néző tetőfelületén van egy napelem, vagy Pécs belvárosában. Szolnoki Balázs Ádám reményét fejezte ki, hogy az életbe lépésig hátralévő három hónapban még változhat a jogszabály.

A településrendezési és építési követelmények alapszabályzatáról szóló jogszabálytervezet október elsején került nyilvánosságra, ahogy azt korábban megírtuk, a társadalmi vitájára egy hetet adott az Építési és Közlekedési Minisztérium.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Emelkedő GDP-t, enyhén emelkedő inflációt és a jelenlegi szint körüli erős forintot vár az idei és jövő évre az MBH Bank – ez derült ki a pénzintézet negyedéves makrogazdasági elemzéséből. Az InfoRádió Árokszállási Zoltánt, az MBH Bank Elemzési Centrum vezetőjét kérdezte.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Tisza-kormány: fontos döntéseket hozott a kormány

Tisza-kormány: fontos döntéseket hozott a kormány

A tegnapi nap számos fontos kormányzati döntést jelentett be Magyar Péter miniszterelnök. A jelzáloghitelek kamatstopja szeptember 30-ig fennmarad, meghosszabbítja a kormánya lakossági napelemes rendszerek és fűtéskorszerűsítések támogatását. Javítási és fejelsztési programot indít a legkritikusabb állapotú intézményekben a kormány. Sulyok Tamát az alkotmánybírósághoz fordult, LannerJudit oktatási kérdésekben egyeztetett és lemondott a Központo Nyomozó Főügyészség vezetője is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×