2019. november 1. 15:10 Bevásároltak a csehek a német Metróban Mintegy harminc százalékos részesedést szerzett a Metro AG német kereskedelmi üzletláncban a cseh EP Global Commerce (EPGC) befektetői csoport.
2019. november 1. 14:50 Megkezdődött az orosz-török közös járőrözés Északkelet-Szíriában Az öt orosz és négy török páncélozott gépkocsiból álló oszlop helyi idő szerint délben indult el Derbesziából. A 110 kilométeres útvonalon 40-60 kilométeres sebességgel haladnak a járművek.
2019. november 1. 14:33 Szapporóban futják az olimpiai maratont Eldőlt, hogy Szapporóban rendezik meg a maratoni futást és a gyaloglószámokat a 2020-as tokiói olimpián, miután a japán főváros kormányzója vonakodva ugyan, de pénteken belenyugodott a módosításba.
2019. november 1. 14:14 Amerikai alternatív hússal etetnék az orosz gazdagokat Tücsöklisztet és kendert is tartalmaz, bónuszban méregdrága.
2019. november 1. 13:57 Ferenc pápa: a szentek közöttünk éltek A szentek nem elérhetetlen jelképek, ők köztünk éltek Ferenc pápa szerint, aki mindenszentek ünnepén a Szent Péter téren mondott beszédet péntek délben.
2019. november 1. 13:45 Alapvető változás jött a légtérben November elejétől szabad útvonalon, korlátozások nélkül közlekedhetnek a repülőgépek Délkelet-Európában. A Hungarocontrol szerint az új forgalomszervezési koncepciónak köszönhetően jelentősen csökken a légiközlekedés ökológiai lábnyoma.
2019. november 1. 13:30 Újra használhatók a magyarországi határátkelőhelyek Informatikai hiba a Liszt Ferenc-repülőteret is érintette.
2019. november 1. 13:17 Hamarabb érkeztek az orosz ütegek a törökökhöz Befejeződött az Ankarának szánt orosz Sz-400-as légvédelmi rakétaütegek leszállítása.
2019. november 1. 13:00 Amerikai Nagydíj: a fő esélyes teheti magát oda a legjobban E hétvégén lesz az Egyesült Államok F1-es Nagydíja. Ha nem Valtteri Bottas nyer, illetve ha Lewis Hamilton legalább 8. helyen végez, akkor a brit vasárnap este hatodszor is egyéni világbajnok lesz. A szakértő szerint ezúttal sikeres futammal akarhatja lezárni a pontversenyt a mercedeses címvédő.
2019. november 1. 12:45 Győzelemmel kezdett a Dunaújváros A Dunaújváros szoros mérkőzésen, 12-10-re verte a holland ZV De Zaan együttesét a női vízilabda Euroliga első selejtezőkörében.
2019. november 1. 12:32 Lassabb ütemben, de továbbra is csökken a brit gyáripar aktivitása Október volt a hatodik hónap egymás után, amelyben csökkent a brit gyáripar teljesítménye.
2019. november 1. 12:18 Nincs már viharjelzés, fokozott óvatosságra intenek Október 31-ével véget ért a viharjelzési szezon, így alaposabban kell tájékozódnia annak, aki a vízre merészkedik. Az idei viharjelzési szezon ugyanakkor sokkal nyugodtabb volt, mint a korábbiak - derül ki a meteorológiai szolgálat adataiból.
2019. november 1. 11:57 Nekiment a zebrán a babakocsinak, majd megállás nélkül továbbhajtott Cserbenhagyót keresnek a nyíregyházi rendőrök.
2019. november 1. 11:19 Tengerbe zuhant egy mentőhelikopter Dél-Koreánál Kimentettek egy halászt, majd mindannyian a tengerbe zuhantak.
2019. november 1. 11:00 Egy könyvbe öntötték a 77 legjobb levest A címe egész egyszerűen: Leveskönyv. Az ételek történetével is foglalkozik, Vinkó József, a Magyar Konyha főszerkesztője jegyzi. Őt kérdeztük.
2019. november 1. 10:54 Babosék százszázalékosan zárták a csoportkört Harmadik mérkőzését is megnyerte a már elődöntős és címvédő Babos Tímea, Kristina Mladenovic páros a sencseni tenisz WTA-világbajnokságon, így százszázalékosan zárta a csoportkört.
2019. november 1. 10:43 Ha így haladunk, nem lesz meg a klímacél Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség jelentése szerint kevés, amit a tagállamok tesznek.
2019. november 1. 10:38 Szigorították a menekült-törvényt a görögök Az emberi jogi szervezetek tiltakoztak, de ez a képviselőket nem hatotta meg.
2019. november 1. 10:30 Ügyféladatok millióit lopták el az Ubertől, és ők még fizettek is a hekkereknek 57 millió ügyféladatot loptak el az Ubertől hackerek 2016-ban, a vállalat pedig kifizette a bűnözőknek a 100 ezer dolláros váltságdíjat, majd aláíratott velük egy titoktartási nyilatkozatot ahelyett, hogy értesítette volna a hatóságot.
2019. november 1. 10:08 Szakadékba zuhant a teherautó, sokan meghaltak Mezőgazdasági munkásokat szállító teherautó zuhant szakadékba a Fülöp-szigetek északi részén, huszonketten meghaltak, húszan megsérültek - közölték a hatóságok.
2019. november 1. 09:57 Házakat kellett kiüríteni a szivárgó gáz miatt Ástak, de útban volt a gázvezeték.
2019. november 1. 09:43 Külügyminiszter-helyettes lesz az észak-koreai főtárgyaló Stephen Biegunt, az Észak-Korea ügyeivel foglalkozó eddigi különmegbízottat jelölte új külügyminiszter-helyettesnek Donald Trump amerikai elnök.
2019. november 1. 09:27 Mindenszentek, halottak napja - kiadta a rendőrség a figyelmeztetést A közelgő Mindenszentek és halottak napja alkalmából sokan látogatják meg a temetőket, hogy ott emlékezzenek elhunyt szeretteikre. A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít a megemlékezés nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények megelőzésére.
2019. november 1. 09:14 Az év fiatal vállalkozója kerestetik A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége 11. alkalommal hirdeti meg az Országos Fiatal Vállalkozói díjat, amelyre 18 és 40 év közötti, saját vállalkozással rendelkező természetes személyek jelentkezhetnek, illetve jelölhetők.
2019. november 1. 09:00 Benkő Tibor: 7-8 ezer katonára lenne szükség Ahhoz hogy a magyar honvédelem meghatározó erő legyen a térségben és megfeleljen a NATO elvárásainak, fejleszteni kell a nehézképességeket – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában a honvédelmi miniszter, aki arról is beszélt, hogy sok katonajelölt nem felel meg az egészségügyi és fizikai követelményeknek.
2019. november 1. 08:44 Ebédszünetben a rendőri erőszak ellen tüntettek Hongkongban Hongkongban több helyen tüntetéseket tartottak a pénteki ebédszünet óráiban a rendőri erőszak miatti tiltakozásul - jelentette honlapján a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2019. november 1. 08:04 Egyre többfelé lángol Kalifornia Kaliforniában újabb helyeken lobbantak fel bozóttüzek - jelentette csütörtökön este a kaliforniai katasztrófa-elhárítási hivatal.
2019. november 1. 08:00 Ezért kell rendbe rakni a sírokat halottak napján - az ünnep hátteréről Mindenszentek napjának megünneplése sokkal régebbi, mint a halottak napja - az egyház számára pedig ma sokkal fontosabb is, a híveknek szentmisén részt venni szinte kötelező.
2019. november 1. 07:30 Az oroszok segítik ki a NASA-t Pótlólagosan két Szojuz-MSz űrhajót fog megépíteni a Roszkoszmosz, az űrhajósok Nemzetközi Űrállomásra szállításakor pedig az orosz keret rovására biztosítanak majd helyet az amerikaiaknak, mert az Egyesült Államok még nem készült el saját új űrhajóival - mondta Dmitrij Rogozin, az orosz állami űripari vállalat igazgatója.
2019. november 1. 07:00 Gigaberuházás kezdődhet a Balatonnál, de nem mindenki örül neki Egy ipari kikötő építésének előkészületei zajlanak Balatongyörök és Vonyarcvashegy határában, a Szent Mihály-kápolnától alig 400 méterre.
2019. november 1. 06:30 Fontos szereplők eltűnőben, aggasztó folyamatra figyelmeztetnek Egyre csökken a rovarok és pókok száma a németországi erdőkben és füves területeken - állítják kutatók, akik szerint az intenzív mezőgazdasági termelés a felelős a mutatókért.
2019. november 1. 06:00 Tűz volt egy balatoni szállodában - 120 embert mentettek ki Tűz ütött ki csütörtök este egy szállodaépület alagsori szaunájában Siófokon, a Beszédes József sétányon. A tűzoltók jelentős erőkkel érkeztek a helyszínre.
2019. november 1. 05:30 Vegyes időjárást kapunk: ilyen lesz a hosszú hétvége Pénteken esőmentes, napos, de hűvösebb időt kapunk. Szombattól melegebb lesz, de sok eső. Aki hajnalban mínusz 7 fokot mér, ne csodálkozzon. Tömören annyi mondható az időjárásról, hogy "szia november!"
2019. október 31. 22:35 Palkovics László: a korszerű technológiák teszik tartóssá a magyar növekedést A korszerű technológiák alkalmazásának és a magas hozzáadott értéket teremtő befektetéseknek köszönhető, hogy a magyar gazdaság a nemzetközi lassulás ellenére sem vesztett a növekedési lendületből - mondta az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, a Netzwerk Digital és a United Europe rendezvényén.
2019. október 31. 22:18 Mégis bekerült a NATO-Ukrajna közös nyilatkozatba a kárpátaljai magyar közösségre vonatkozó javaslat - a nap hírei Miniszterelnöki megbízottá nevezte ki a kormányfő Tarlós Istvánt. Mandátuma lejárta ellenére még ügyvezetőként hivatalban marad a Juncker-féle Európai Bizottság.
„Nem testesíti meg a magyar nemzet egységét, ez szégyen” – vélemény a köztársasági elnöknek jelölt Baka Andrásról
Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség
21:26 Madárgyűrűzés: szerdán indul az akció a budapesti Naplás-tónál, a gyerekeknek életre szóló élményt adhat