Infostart.hu
eur:
362.21
usd:
311.95
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Budapest, 2014. február 20. Nógrádi Gábor író a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 7-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Nyitókép: MTVA Fotó: Zih Zsolt

Hova nézel, Papa? – itt ingyen letölthető a családi tanácsadó regény

A mobilozás miatt bekövetkező halálos közúti balesetek számának aggasztó emelkedése miatt Nógrádi Gábor elérhetővé tette Hova nézel, Papa? Vigyázz a mobillal, hogy sose érjen baj! című könyvét. A kötet az Infostarton is letölthető március 15-ig.

A világon a legtöbb közlekedési balesetnek az oka egyre inkább a mobilozás – gyalogosan, kerékpározás és természetesen elsősorban gépkocsivezetés közben. Erről rengeteg adat rendelkezésre is áll – jegyezte meg az InfoRádióban Nógrádi Gábor, példaként említve, hogy 2019-ben a gyalogos balesetek száma gyalogátkelőn 969 volt, ebből halálos 39. Idén, másfél hónap alatt pedig 9 halálos kimenetelű, ebből 6 volt a mobilozás miatt.

Az író elmondása szerint a Hova nézel, Papa? Vigyázz a mobillal, hogy sose érjen baj! című könyv elsősorban gyerekeknek szól, ugyanakkor nagyon sok olyan mondat, utalás és tréfa van benne, amely az idősebb korosztályokat is érinti, sőt, egy-két megjegyezést valószínűleg csak felnőttek érthetnek igazán. Tehát a családi mozi analógiája alapján ez egy családi tanácsadó regénynek tekinthető. Annál is inkább, mert Nógrádi Gábor a saját családjáról ír a könyvben, főszereplőjét pedig ő maga testesíti meg. De feltűnnek benne unokái, unokahúga, a fia, valamint a menye is.

A könyv mintegy 10 ezer példányban jelent meg nyomtatásban, ebből 8 ezret az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság osztott ki iskolákban, és a fennmaradó kétezer könyvesboltokba került. Az idén bekövetkezett riasztóan sok baleset miatt Nógrádi Gábor úgy döntött, hogy ingyenesen elérhetővé teszi a művét az interneten PFD-formátumban, letölthető egészen március 15-ig innen: Hová nézel, Papa?

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Felpörög a diplomácia Moszkvában és Kijevben, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Felpörög a diplomácia Moszkvában és Kijevben, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Volodimir Zelenszkij csütörtökön bejelentette, hogy a közeljövőben amerikai tárgyalóküldöttség látogat Kijevbe és Moszkvába az orosz–ukrán háború lezárását célzó diplomáciai erőfeszítések részeként. "A következő napokban várjuk őket, ez rendkívül fontos" - tette hozzá az ukrán elnök. Donald Trump amerikai elnök közben "némileg megkésve" kártérítést követel az Ukrajnának nyújtott támogatásért. Szerinte az európai országoknak vissza kellene fizetni azt a "több százmilliárd dollárt", amit "ingyen kapott" Ukrajna és a NATO. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel az orosz-ukrán fronton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×