2023. december 13. 16:57 A közlekedésre vonatkozó szabályokat írt át az Országgyűlés A képviselők 127 igen, 23 nem és 13 tartózkodó szavazattal elfogadták a közlekedési tárgyú törvények módosítását
2023. december 13. 16:45 Létrejöhet az új magyar minisztérium, nem örülhetnek a szkíták - országgyűlési döntések Számos törvényről szavaztak az Országgyűlés tagjai kedden.
2023. december 13. 16:34 Kaiser Ferenc: óriási nemzetközi felháborodás lesz, ha még hónapokig elhúzódik a gázai háború Izrael a várakozásokhoz képest is jól halad a térség megtisztításával – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Kaiser Ferenc szerint a háttérből Irán mozgathatja a szálakat, és csak Teheránon múlik, mennyire eszkalálódik a konfliktus.
2023. december 13. 16:22 Átment a Rákosrendező beépítésére vonatkozó fővárosi állásfoglalás A Fővárosi Közgyűlés szerdán kinyilvánította, hogy Rákosrendező területére barnamezős beruházásként olyan, a 21. század városfejlesztési kihívásaira választ adó, klímatudatos és fenntartható, vegyes funkciójú ingatlanfejlesztést támogat, amely segíti a budapesti lakhatási válság enyhítését és a városi zöldfelületek jelentős növelését.
2023. december 13. 16:11 Jön a változás a gyerekek után járó pótszabadságban A jövő évtől a szülő rendelkezhet a gyermekek után járó pótszabadság kivételének időpontjáról.
2023. december 13. 16:02 Hamarosan nagy munkálatok indulhatnak a Déli pályaudvarnál Hamarosan megkezdődhet a Déli pályaudvar felhagyott ipari területének megújítása, a területen várhatóan rekreációs park lesz - jelentette be V. Naszályi Márta (Párbeszéd) I. kerületi polgármester a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján.
2023. december 13. 15:52 Ingatlanos ügye van? Figyeljen, fontos változások jönnek! Az eljárások egyszerűsítése, a szolgáltatások körének bővítése és informatikai fejlesztések céljából változtatott az Országgyűlés hat, az ingatlan-nyilvántartással, földméréssel és térképészettel összefüggő törvényen 112 igen szavazattal, 17 ellenvoks és 33 tartózkodás mellett.
2023. december 13. 15:50 Amikor az időjárás ránk hozza a szívbajt – új tudományágat talált fel két magyar kutató A Semmelweis Egyetem kutatóinak új eredményei szerint a cukorbetegek, az 55 év felettiek, valamint a férfiak a legérzékenyebbek a szív- és érrendszeri betegségeket kiváltó légköri változásokra. A kardiometeorológiának elnevezett tudományág kutatói Londonban, a brit média előtt is bemutatkoztak.
2023. december 13. 15:43 Meglepő számokat közölt az Eurostat Októberben az előző havinál kevésbé, de a vártnál nagyobb mértékben csökkent az ipari termelés az euróövezetben – az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdai jelentése alapján.
2023. december 13. 15:31 Akkora tömeg előtt léphetnek pályára Szoboszlaiék, amire 50 éve nem volt példa Ötven éve nem látott nagy közönség, több mint 57 ezer szurkoló előtt léphet pályára vasárnap az Anfielden Szoboszlai Dominik csapata, az FC Liverpool.
2023. december 13. 15:20 Mérgező anyag került az ivóvízbe Akasztón, márciusig csak lajtos kocsiból lesz víz Mindössze három liter a napi fejadag.
2023. december 13. 15:07 Moszkva tárgyalóasztalhoz szólította a nagyhatalmakat - Izrael-ügyben Oroszország konferenciát szorgalmaz a közel-keleti konfliktus rendezésére az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagjának és a térség országainak részvételével – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán Moszkvában újságíróknak.
2023. december 13. 14:54 Koalíciós egyezség Berlinben: marad az adósságfék, és nem csökkentik a szociális kiadásokat sem Megtalálta a kiutat a jelenlegi rendkívül súlyos költségvetési válságból a hárompárti német kormánykoalíció. Legalábbis ezt tükrözte Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár, Robert Habeck zöldpárti gazdasági miniszter és Christian Lindner szabad demokrata pénzügyminiszter sajtóértekezlete.
2023. december 13. 14:44 Felmentettek 24 kórházigazgatót Kórházigazgatókat mentett fel a belügyminiszter, illetve a megbízott országos kórház-főigazgató – tájékoztatott a Belügyminisztérium.
2023. december 13. 14:32 Letette a hivatali esküt Donald Tusk kormánya Letette a hivatali esküt Andrzej Duda államfő előtt szerdán Donald Tusk miniszterelnök és kormányának 26 tagja, ezzel megtörtént az új lengyel kormány beiktatása.
2023. december 13. 14:20 Teljesen váratlanul lemondott a walesi miniszterelnök Váratlanul bejelentette lemondását szerdán Mark Drakeford walesi miniszterelnök.
2023. december 13. 14:08 Újraszámolta a Forma–1 az idei futamokat, egészen más lett a sorrend Az átlagos leintési pozíciók alapján lecsúszna a dobogóról a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton.
2023. december 13. 13:56 Jaroslaw Kaczynski német ügynöknek titulálta Donald Tuskot Német ügynöknek nevezte Donald Tusk új lengyel kormányfőt a szerdán véget ért lengyel kormányalakítási folyamat során Jaroslaw Kaczynski, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke, volt lengyel kormányfő.
2023. december 13. 13:44 Megtartotta első ülését a megújult Gazdasági Kabinet Orbán Viktor miniszterelnök döntése értelmében, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter vezetésével szerdán megtartotta első ülését a megújult Gazdasági Kabinet – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK).
2023. december 13. 13:32 Orbán Balázs: egy feltétellel támogathatja Magyarország Ukrajna további finanszírozását A miniszterelnök politikai igazgatója a Bloomberg hírportálnak beszélt erről a lehetőségről.
2023. december 13. 13:20 Sós Csaba: Hosszú Katinka kap egy olyan lehetőséget, amit más nem; Milák Kristófnak már bele kellene állnia Továbbra is várja vissza a medencébe az olimpiai bajnok Milák Kristófot Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya. Arról is beszélt az InfoRádióban, hogy egy héten belül összeállhat a magyar csapat a februári dohai világbajnokságra.
2023. december 13. 13:08 Gáláns felajánlást tett szurkolóinak az Újpest A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Újpest a játékosaival együtt úgy döntött, ingyen biztosítja a belépőket a 2023-as esztendő utolsó bajnoki mérkőzésére, amire a Kisvárda otthonában kerül sor.
2023. december 13. 12:56 Hiánypótló újítással áll elő a BKK A villamosok és trolibuszok után már az autóbuszokon is értesülnek a BKK ügyfelei arról, hogy melyik megállónál milyen járatokra szállhatnak át – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
2023. december 13. 12:44 „Alighanem Putyin mondta tollba” – megosztott az ellenzék az ukrán tagságról Az Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről szóló kormánypárti országgyűlési határozati javaslat vitájával kezdte munkáját szerdán az Országgyűlés. Az előterjesztő után a miniszterelnök ismertette a kormány álláspontját, majd a vezérszónoki felszólalások következtek.
2023. december 13. 12:31 Orbán Viktor: Magyarország nem kifele megy az Unióból, hanem befele Magyarország nem kifelé megy az Európai Unióból, hanem befelé, megpróbálja azt a saját képére formálni - szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök a Mandinernek. A terv: "elfoglalni Brüsszelt".
2023. december 13. 12:17 Kiderült, hogy használják a hazai bankok a mesterséges intelligenciát A jegybank a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia informatikai, személyiségi jogi és egyéb kockázatait tekintette át a pénzintézeteknél és a biztosítóknál.
2023. december 13. 12:05 Elfogadták a fővárosi önkormányzat 2024-es költségvetését Elfogadta a fővárosi önkormányzat jövő évi költségvetését szerdán a Fővárosi Közgyűlés, ami a 2024-es büdzsében a bevételi és kiadási főösszeget 448 milliárd 741 millió 931 ezer forintban határozta meg.
2023. december 13. 11:56 Szijjártó Péter: feje tetejére állt a világpolitikai status quo Az elmúlt évek válságai a feje tetejére állították a világpolitikai és a világgazdasági status quot, sajnos egyre nagyobb a veszélye annak, hogy a világ újra blokkosodni fog, ugyanis jó néhány nyugati politikus mesterségesen szeretné elszigetelni egymástól azt, ami önmagától jól működik együtt – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkárával való találkozó előtt.
2023. december 13. 11:44 Szakértő: az államfő vétói még megkeseríthetik a Tusk-kabinet életét A lengyel országgyűlés a Donald Tusk-féle pártszövetségnek szavazott bizalmat, így ők alakíthatnak kormányt. Ennek a lengyel–EU viszonyra is komoly hatásai lehetnek a szakértő szerint.
2023. december 13. 11:33 Klímacsúcs: fontos nyilatkozatot fogadtak el a fosszilis tüzelőanyagok kivezetéséről A dokumentum a megújuló energiakapacitás megháromszorozását is szorgalmazza 2030-ig, valamint sürgeti a szénfelhasználás csökkentésére irányuló erőfeszítéseket. Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint komoly előrelépés történt, de megjegyezte, hogy nagyon költséges intézkedések következnek és még sok teendő van.
2023. december 13. 11:23 Megérkezett a BKV első fenntarthatósági jelentése A közlekedési vállalat az elmúlt években rengeteget tett a zöldebbé válásért, nem csak a járművek, de a telephelyek tekintetében is.
2023. december 13. 11:09 Joe Biden kezdi nyíltan bírálni Benjamin Netanjahut Az utóbbi idők legélesebb bírálatát hallhatta Benjamin Netanjahu Washingtonból. Joe Biden amerikai elnök szerint az izraeli miniszterelnöknek le kell cserélnie jobboldali kormányát, hogy hosszú távú megoldást találjon az izraeli-palesztin konfliktusra.
2023. december 13. 10:57 Viszonyt folytatott kiskorú tanítványaival A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy harcművészetet oktató és masszázst is nyújtó férfi ellen, aki két, a felügyeletére bízott kiskorúval is a fejlődésüket veszélyeztető viszonyt folytatott; az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz – közölte a Fővárosi Főügyészség.
2023. december 13. 10:43 Karácsony Gergely félbeszakította a Fővárosi Közgyűlés ülését Karácsony Gergely főpolgármester a napirend előtti felszólalásokat követően szüntet rendelt el a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, mert V. Naszályi Mártának (Párbeszéd), az I. kerület polgármesterének ugyanebben az időben fegyelmi tárgyaláson kell megjelennie az általa vezetett önkormányzatban.
2023. december 13. 10:41 Két vonalon is késnek a vonatok A Budapest–Székesfehérvár–Szombathely vonalon meghibásodott biztosítóberendezés, a záhonyi fővonalon és a Debrecen–Mátészalka vonalon pedig fakidőlés miatt késnek a vonatok – közölte a Mávinform.