Erdő Péter felidézte, 2003-ban az egyházaknak, így a Magyar Katolikus Egyháznak is az előző évtizedekből hozott problémákkal kellett megküzdenie: a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszerzésével, a felszámolt szerzetesi közösségek újraszervezésével, a bezárt iskolák újraindításával.

A korábbi, "óvatosan, rejtetten működő közösségek" helyett "lassan-lassan kezdett kirajzolódni a nyilvánosság elé is kilépő egyház képe".

A bíboros kiemelte: miközben változatlanul a "személyes hit átadása, Krisztus örömhírének hirdetése" maradt az egyház legfőbb küldetése, a társadalomban betöltött szerepe és feladatai sokat változtak a rendszerváltás óta eltelt időszakban. E változások közül a legszembetűnőbb, hogy az egyháznak ma sokkal több intézménye és intézményes jellegű feladata van, a megnövekedett feladatok ellátását pedig egyre több világi munkatárs bevonásával végzi.

Hangsúlyozta: az elmúlt tizenöt évben növekedett ugyan a paphiány - még ha nem is olyan drámaian, mint sokan gondolják -, ezzel párhuzamosan azonban látványosan nőtt, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében például megnégyszereződött a főállású világi munkatársak száma. Mára jóval többen vannak, mint a papság, és nemcsak adminisztrációs vagy műszaki feladatokat látnak el, hanem a lelkipásztori munkában, a hitoktatásban is részt vesznek.

Hozzátette: a laikusok szerepe kulcsfontosságú, hiszen sok esetben csak rajtuk keresztül találkoznak az emberek a hittel. Éppen ezért a felsőoktatási szintű teológiai képzésen túl mára felnőttképző intézet, akkreditált képzések, tanfolyamok segítik a laikusok felkészítését, illetve továbbképzését e munka "méltó elvégzésére".

Erdő Péter beszélt az állandó diakónusok szerepének növekedéséről is. Elmondta, hogy a kereszténység első száz-százötven évében az egyházi funkciók nem voltak lépcsőfokokba rendezve. A vezető, a püspök kiemelkedett ugyan, de a többi szolgálat, például a katekéta vagy a diakónus munkája önálló, saját jelentőséggel bíró és igen rangos feladat volt. Nem véletlen, hogy olykor diakónusokat vagy világiakat választottak püspöknek.

Csak később kezdték szorgalmazni, hogy a pap vagy a püspök előbb járja végig az egyházi rend fokozatait, és lett ezáltal a diakonátus a papságot megelőző lépcsőfok.

A bíboros hozzátette: egyáltalán nem zár ki egy a kereszténység kezdeteihez visszatérő, a konkrét szolgálatokra nagyobb hangsúlyt helyező "nagy történelmi periódusváltást" a jövőben.

Megjegyezte: a tény, hogy hányféle munkatárs képzését végzi az egyház, jelzi a lehetséges funkciók sokféleségét. Példaként említette a kórházi pasztorációt, amelyre olyan nagy az igény a főegyházmegyében, hogy a papok nem képesek mindenhol ellátni. Ezért fontos, hogy mára több mint száz, erre a feladatra felkészített önkéntes laikus is részt vesz a munkában.

Erdő Péter az intézményes feladatok között kitért az egyházi iskolák működtetésére is. E feladatnak "nagy a tétje", mert az egyházi iskolának "akkor van értelme, ha valóban a hitünk szellemiségében tudjuk" oktatatni, nevelni a fiatalokat.

A nem egyházi iskolákban a kötelező etikaoktatás helyett választható hit- és erkölcstanoktatást a bíboros "nagy missziós lehetőségnek" nevezte. Sok olyan szülő választja ugyanis a katolikus hittant, aki egyébként nem vallásos vagy nem gyakorolja a hitét. Ez tehát egy olyan találkozásra teremt lehetőséget, ami egyébként, a templomban nem történne meg.

Ugyanakkor "az iskolától a templomig igen hosszú az út". A katolikus iskolába vagy világi iskolába katolikus hittanra járók közül sokan nem jutnak el a templomba. A híd megteremtésében nagy a felelőssége az iskolai hitoktatónak, és fontosak a gyerekeknek szervezett nyári programok, amelyeken az egyház közösségi és liturgikus életébe is bekapcsolódhatnak a fiatalok. "Ez tehát egy hosszú út, amit meg kell próbálni végigjárni" - mondta a bíboros.

Erdő Péter beszélt arról is, hogy tizenöt éve sokkal rendezetlenebb, feszültebb volt Magyarország viszonya a szomszéd népekkel. "Mára érezhetően jobb lett a hangulat, és ebben az egyháznak nagyon sok munkája van". Az eredmények - például a szlovák-magyar kiengesztelődésről szóló dokumentum aláírása - nem feltétlenül szerepeltek az újságok címoldalán, "de azért mi, függetlenül a külső körülményektől és a pillanatnyi politikától folyamatosan mentünk előre ebben az irányban".

A bíboros az elmúlt tizenöt év meghatározó eseményeként említette a főegyházmegye két vértanúja, Salkaházi Sára és Meszlényi Zoltán boldoggá avatását.

Fontosnak nevezte a főegyházmegye irányításának átvétele után felújított plébániai misszió munkáját és az ezt követő városmissziót is, amelynek tapasztalatai útmutatást jelentenek a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülésben.

Erdő Péter hozzátette: eddigi és jövőbeni munkája során is "Krisztus örömhírének hirdetését, a belé vetett személyes hit és az iránta való szeretet erősítését" tartotta és tartja a legfontosabbnak, e munkához pedig "pusztán az emberi erőfeszítés soha nem elegendő".