eur:
388.93
usd:
360.99
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Tavaly jelentősen visszaesett a világkereskedelem

A globális pénzügyi válság óta 2015 volt a világkereskedelem számára a legrosszabb év. Az ok a feltörekvő piacokon visszaesett kereslet.

Tavaly közel 14 százalékkal kevesebb áru cserélt gazdát a nemzetközi piacokon, ami az első visszaesés 2009 óta. Erre az eredményre jutott a Holland Gazdaságpolitika-kutató Intézet tanulmánya.

A visszaesés jelentős részben a kínai és más feltörekvő gazdaságok lassulásának tudható be.

A csütörtökön kiadott adatok a 2015-ről szóló első kereskedelmi gyorsjelentést jelentik - jegyzi meg a Financial Times. Közben elemzők már most attól tartanak, hogy 2016 még nagyobb veszélyt jelent majd a világgazdaságra, mint korábban gondolták.

Az aggodalmak rányomják bélyegüket a G20-as csoport központi bank elnökei és pénzügyminiszterei pénteki tanácskozására.

Mark Carney, az Angol Központi Bank elnöke szerint a világgazdaságra az a veszély leselkedik, hogy "megragad az alacsony növekedés, alacsony infláció és alacsony kamatlábak egyensúlyi helyzetében".

A Nemzetközi Valutaalap pedig azt jelezte, hogy lefelé módosítja a globális gazdaság növekedési kilátásairól szóló prognózisát. Az IMF-nél hozzátették, hogy a nagy gazdaságoknak többet kell tenniük a növekedésért.

2014 óta Kína a világ elsőszámú kereskedő nemzete, maga mögé utasítva az Egyesült Államokat. Idén januárban azonban a 10%-ot is meghaladta a kínai export és import visszaesése.

Brazília - korábban a világ egy másik vezető feltörekvő gazdasága - olyan gazdasági visszaeséssel küzd, amire egy évszázada nem volt példa. Emiatt szinte teljesen leállít a Kínából érkező import - írja az FT.

Tavaly januárhoz képest az idei év első hónapjában 60 százalékkal kevesebbet autót, textilt és más árut szállítottak a kínaiak Brazíliába.

A Maersk Line tengeri szállítócég szerint Latin-Amerika más országaiban is visszaesett a kínai import.

A brazil exportőröknek ugyanakkor jót tett, hogy a nemzeti valuta, a reál egy év alatt 40 százalékot esett a dollárhoz képest, mert emiatt megfordult a kereskedelem iránya és többet kezdtek el szállítani Ázsiába.

Ennek ellenére elemzők úgy látják, hogy a világkereskedelem bővülésének kilátásai nagyon gyengék.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×