Infostart.hu
eur:
388.21
usd:
336.57
bux:
123638.69
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Mit hoz a franciáknak az új miniszterelnök?

Jobboldali fordulat a szocialista kormányzásban - tömören így foglalható össze Francois Hollande francia államfő hétfői döntése, mellyel kormányfővé nevezte ki korábbi belügyminiszterét, Manuel Valls-t. A lépést több elemző meglehetősen kockázatosnak tartja, a szocialisták egy része ugyanis máris lázadozik ellene. Babonások számára az sem számít jó előjelnek, hogy a posztjáról lemondott Jean-Marc Ayrault hivatalát Valls ma, azaz április 1-jén veszi át.

"Megértettem a franciák egyértelmű üzenetét" - mondta Francois Hollande nyolc perces televíziós beszédében hétfő este, a szocialisták által a helyhatósági választásokon elszenvedett súlyos vereség másnapján. Az államfő bejelentette, hogy elfogadta Jean-Marc Ayrault miniszterelnök és kormánya lemondását, és egy új, a korábbinál szűkebb, és megfogalmazása szerint "harcos" kormány létrehozására Manuel Valls korábbi belügyminisztert kérte fel.

Az államfő ezzel a döntéssel valójában egy jobboldali fordulatot hajtott végre a kormányzásban, Manuel Valls ugyanis a Szocialista Párt liberális szárnyához tartozik, és francia baloldali politikusra nem jellemző módon szívügye a közrend. Ez utóbbi téma kapcsán tett állásfoglalásai miatt egyébként párton belüli bírálóitól már két éve sikerült kiérdemelnie a "baloldal Sarkozyje" gúnynevet.

De a jelenleg legnépszerűbb kormánypárti politikust nem csak emiatt nem szeretik a szocialista pártban. A történész végzettségű, 51 éves, amúgy katalán származású Valls 2008-ban nemes egyszerűséggel azt javasolta elvtársainak, hogy a párt nevéből hagyják ki a "szocialista" megnevezést, mert szerinte az már túlságosan elavult, három évvel később pedig a 35 órás munkahét fellazítását indítványozta, magára haragítva ezzel Martine Aubry akkori pártfőtitkárt, e sokak által máig vitatott reform kidolgozóját.

Manuel Valls tehát távolról sem élvez osztatlan támogatást a szocialisták körében, még akkor sem, ha a hétfői államfői bejelentést követően Harlem Désir pártfőtitkár nyilatkozatban üdvözölte a döntést, hangsúlyozva, hogy a párt mindent megtesz az új kormány sikeréért.

A legnagyobb kérdés most az, hogy lesz-e a kormány mögött kellő parlamenti többség a szükséges döntésekhez? Az új kormányfő egyik legfontosabb feladata ugyanis az, hogy gyakorlatba ültesse a Francois Hollande által még januárban bejelentett úgynevezett "felelősségi paktumot", mellyel az államfő három év alatt 30 milliárd euróval akarja csökkenteni a vállalatok adóterheit.

Ezt a paktumot azonban a szélsőbal és a kommunisták mellett a szocialisták szélsőbalhoz húzó szárnya, a jelenlegi koalíciót alkotó zöldek, valamint a szakszervezetek radikálisabb része is hevesen ellenzi. Mindannyian azt hangoztatják, hogy a "felelősségi paktum" jobboldali "elhajlást" jelent, és valódi baloldali politikát követelnek Hollande-tól, hangsúlyozva, hogy szerintük a kormánypárti szavazók is ezt üzenték neki a helyhatósági választásokról való masszív távolmaradásukkal.

A szocialisták liberális szárnyához tartozó Valls számos elemző által "kockázatosnak" tartott kinevezésével az államfő világosan válaszolt ezekre a követelésekre, a következő hónapokban kiderül, hogy az milyen hatást gyakorol majd a Szocialista Pártra. Egyes baloldali politikusok már a párt lehetséges széteséséről beszélnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: Iránnak tíz-tizenegy atomrobbanófej előállítására elég hasadóanyaga lehet

Aszódi Attila: Iránnak tíz-tizenegy atomrobbanófej előállítására elég hasadóanyaga lehet

Nem jutott a környezetbe radioaktív szennyezés az iráni atomlétesítmények elleni izraeli–amerikai támadás hatására, a mérések szerint a háttérsugárzás nem nőtt meg – erről is beszélt az InfoRádió EnergiaVilág című műsorának nyilatkozva Aszódi Attila atomenergetikai szakértő. Közben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója, Rafael Grossi pénteken bejelentette: a NAÜ egy új nukleáris megállapodás létrehozásán dolgozik az Egyesült Államok és Irán között.

Dénes Ferenc Szoboszlai szintlépéséről: két kísértés jön számításba

Ahhoz, hogy Szoboszlai Dominik a horvát Luka Modrichoz hasonló kultikus futballsztár legyen, valószínűleg a Real Madridban kellene játszania – mondta az InfoRádióban Dénes Ferenc sportközgazdász a Liverpool játékosáról. A magyar válogatott csapatkapitánya újabb szabadrúgásgólja után sokadjára is bekerült az angol bajnoki forduló legjobbjai közé, ráadásul az értéke az egyik leghitelesebb becslés szerint már 100 millió euró.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×