Kutatók, aki a Nature című tudományos folyóiratban publikálták eredményeiket szerdán, egy észak-kirgizisztáni temetkezési helyen, a Csu-völgyben vettek DNS-mintát a bubópestis 14. századi - 1338/39-ben elhunyt - áldozatainak maradványaiból.

A pestisjárvány 1346-ban érte el Európát a Földközi-tenger medencéjén keresztül, a Fekete-tengerről árut szállító hajók révén. Mindössze nyolc év alatt a Fekete Halál néven emlegetett ragály helyenként a lakosság 60 százalékát is kiirtotta Európában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, és elindított egy olyan epidémiát, amely hosszabb-rövidebb szünetekkel 500 éven át felütötte a fejét.

A kutatók mindeddig nem tudták megállapítani a járvány eredetét, amelyről heves viták folytak. A leggyakoribb elmélet szerint Kínából indult ki, de erre nem volt semmilyen komoly bizonyíték.

"Mindig lenyűgözött a Fekete Halál, és egyik nagy álmom volt, hogy megfejtsem eredetének rejtélyét" - mondta egy, a kutatást bemutató szerdai sajtókonferencián Phil Slavin, a katasztrófák kutatására szakosodott történész, a publikáció egyik szerzője.

A skóciai Stirling Egyetem professzora ismert két, 19. század végi ásatások során feltárt középkori temetkezési helyet a kirgizisztáni Iszik-köl tó közelében. Az itt talált 400 síremlék közül mintegy százon a halálozás dátumaként 1338 vagy 1339 szerepelt, és ősi szíriai nyelven egy felirat arra utalt, hogy az elhunyt valamiféle dögvészben halt meg.

Mindez azt sugallta, hogy túlzott arányú halálozás sújtott egy közösséget hét-nyolc évvel azelőtt, hogy pestisjárvány érte el Európát. Az elhalálozások okának kiderítése céljából a kutatók DNS-mintát vettek hét csontváz fogazatából. "A fogbél értékes információforrás, mert véredényekben gazdag terület, amely jó eséllyel segít kimutatni a vérben lévő kórokozókat" - mondta Maria Spyrou, a németországi Tübingeni Egyetem kutatója, a kutatás egy másik szerzője.

Az Iszik-kölből származó DNS-t sikerült szekvenálni és összehasonlítani több ezer baktérium genomjával, és ebből kiderült, hogy a Kirgizisztánban exhumált holtak a pestist okozó, Európában főleg a patkányok bolhái által terjesztett Yersinia pestis baktériummal fertőzöttek meg. A kutatók szerint egyértelmű, hogy az Iszik-köl tó partján élő közösséget ugyanaz a csapás sújtotta, amely néhány évvel később Európát.

A bacilus genomjának elemzése azt is kimutatta, hogy a baktérium egy ősi, a pestis "családfájának" alapját képező törzséről van szó. Mi több, a kutatók kimutatták, hogy a Fekete Halált okozó pestistörzs legközelebbi élő rokonai ma is megtalálhatók a Tien-san hegységben élő mormotákban. Maria Spyrou szerint mindez megerősíti, hogy a világnak ez a térsége, a Tien-san volt az elterjedés kiindulópontja.

A sírokban talált tárgyak tanúsága szerint az iszik-köli vegyes etnikumú keresztény közösség nagy távolságokba folytatott kereskedelmet a Selyemút mentén, tagjai sokat utaztak, ami szerepet játszott a járvány átterjedésében a Fekete-tenger térségére. A pestisbaktériumok Európát elérve osztódtak gyorsan és tömegesen különböző törzsekre.

A pestist soha nem sikerült kiirtani a Földön, évente ezrek fertőződnek meg vele, főleg Közép-Ázsiában. A Tien-san hegységben főleg a mormoták hordozzák a kórokozót. A középkorihoz hasonló gyilkos járványtól manapság azonban nem kell tartani, mert a baktérium kevésbé virulens, jobbak a higiéniai körülmények és hatékony antibiotikumok is rendelkezésre állnak.

A középkori Fekete Halál az emberi történelem legpusztítóbb pestisjárványa volt, amelynek következtében becslések szerint 75-200 millió ember halt meg 1347 és 1352 között Európában, Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában. Európa lakosságának 30-60 százaléka veszhetett oda.