Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
315.12
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Elhunyt R. Várkonyi Ágnes történész

Életének 87. évében szombaton elhunyt R. Várkonyi Ágnes történész, művelődéstörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének professor emeritusa - tudatta a család az MTI-vel hétfőn.

R. Várkonyi Ágnes a Rákóczi-szabadságharc, a Zrínyi-mozgalom kiemelkedő kutatója, és a hazai történeti ökológia megteremtője volt. Számos, a 16-18. századi erdélyi és magyarországi politikai mozgalmairól, illetve azok eszmei hátteréről írt elemzéssel gazdagította a történettudományt. Tudományos munkásságáért számos elismerésben részesült, így többek között 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2000-ben pedig Széchenyi-díjjal tüntették ki, Akadémiai Díjat négy alkalommal (1965, 1974, 1986, 1987) kapott - áll a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) honlapján.

R. Várkonyi Ágnes 1928-ban Salgótarjánban született, 1951-ben szerzett magyar-történelem-levéltár szakos diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE). Ezt követően az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa lett, később középkori, majd a kora újkori osztályának vezetőjévé nevezték ki. 1960-ban védte meg történettudományok kandidátusi, 1971-ben akadémiai doktori értekezését. 1983 és 1998 között az ELTE Bölcsészettudományi Karának tanszékvezetője volt, majd professor emeritusi címet kapott. 2011 és 2014 között az MTA Történettudományi Bizottságának elnöke volt.

Az MTA 2007-ben választotta levelező-, 2013-ben pedig rendes tagjává R. Várkonyi Ágnest, aki emellett tagja volt a Professzorok Batthyány Körének, illetve a Századok című történettudományi folyóirat szerkesztőbizottságának is. A brit Royal Historical Society szintén levelező tagjai között tartotta számon.

"Tudományos és ismeretterjesztő munkássága, valamint több évtizedes oktatói pályája során generációknak adott át felmérhetetlen ismeretanyagot, nyújtott kutatói szemléletmódot, etikus szakmai példát" - áll a család közleményében.

A Magyar Tudományos Akadémia, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az MTA BTK Történettudományi Intézete R. Várkonyi Ágnest a saját halottjának tekinti - olvasható az MTA honlapján.

Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzetének kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartotta első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségéről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×