Infostart.hu
eur:
365.1
usd:
316.38
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Az éhes ember agresszívabb lehet a párjával

Az éhes ember agresszívabb lehet a párjával szemben - derült ki egy friss amerikai kutatásból.

A tanulmány kimutatta, hogy az alacsony vércukorszint okozta éhség szerepet játszhat a házastársi vitákban, összeütközésekben, és talán néha a családon belüli erőszakban is.

Az Ohiói Egyetem Brad Bushman kommunikáció- és pszichológia-professzor vezette kutatócsoportja a partnerek egymás elleni agresszióját 107 házaspár részvételével tanulmányozta - olvasható az amerikai tudományos akadémia lapjának (PNAS) friss számában.

Korábbi tanulmányok során kipróbált és elfogadott egyedülálló módszerrel, vudubábu segítségével mérték, mennyire mérgesek. A résztvevők bábut kaptak, amelyről azt mondták nekik, a partnerüket testesíti meg. Adtak nekik ezen kívül 51 darab tűt is.

Három héten keresztül minden este annyi tűt kellett a bábuba szúrniuk, amennyire mérgesek voltak a párjukra. Fel kellett jegyezniük, mikor hány tűt böktek a bábuba. Közben házastársuk nem láthatta őket.

Ezzel egyidejűleg mérniük kellett a vércukorszintjüket is reggeli és az esti lefekvés előtt.

Az eredményekről Bushman elmondta: ha a résztvevőknek alacsonyabb volt a vércukra, mérgesebbek voltak, és dühüket a párjukat megtestesítő babán töltötték ki. Még azok is könnyebben lettek mérgesek, ha lejjebb ment a vércukorszintjük, akik arról számoltak be, hogy jó a viszonyuk a házastársukkal.

A három hét elteltével a párokat laboratóriumba hívták, ahol játékos feladatot kaptak. Úgy tudták, a párjukkal versenyeznek, pedig valójában csak a számítógép volt az ellenfelük. Egy-egy játékot az nyert meg, aki előbb nyomott meg egy gombot, mikor a célterület vörösben villant föl. Aki győzött, küldhetett a partnerének egy kellemetlen hangjelet. Rajta múlt, milyen hangerejű és időtartamú lesz a "büntetés". Senki sem tudta, hogy a párja végül nem hallja a jelet.

Az eredmények azt mutatták, hogy akinek alacsonyabb volt az átlagos esti vércukorszintje, az hangosabb és hosszabb büntető hangot küldött a párjának. A további elemzés arra is rávilágított, hogy akik több tűt szúrtak a bábujukba, azok nagyobb eséllyel küldtek erősebb és hosszabb kellemetlen hangjelet a társuknak.

"Egyértelmű összefüggést találtunk a bábuval szemben mutatott erőszakos indíttatás és a játékban tanúsított valódi agresszió között" - magyarázta Bushman. A düh és az erőszakos impulzusok kezeléséhez erős önkontrollra, ahhoz pedig energiára van szükség, amelyet a vércukor, az agy "üzemanyaga" biztosít.

"Noha az agy csak két százalékát teszi ki a teljes testsúlynak, a kalóriabevitel húsz százalékára tart igényt" - magyarázta a kutatás vezetője.

Címlapról ajánljuk
„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

A dunántúli halastavak vannak igazán kitéve az aszály és az extrém hőség veszélyeinek – vélekedett az InfoRádióban az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. Lévai Ferenc hangsúlyozta, mindent el kell követni, hogy a megmaradt víz ne fogyjon tovább.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Sorra véreznek el a német autógyártók Kínában, nem is az árakkal van a legnagyobb baj

Sorra véreznek el a német autógyártók Kínában, nem is az árakkal van a legnagyobb baj

A német autógyártók évtizedeken át megkérdőjelezhetetlen pozíciót élveztek Kínában, ám mára a Mercedes-Benz, a BMW, a Volkswagen és az Audi egyaránt súlyos térvesztéssel szembesül a világ legnagyobb autópiacán. Helyüket egyre inkább a helyi gyártók, mint a BYD, vagy a Xiaomi és a Huawei technológiájával felvértezett márkák veszik át - közölte a Bloomberg. Az elemzésből kiderül, hogy a legnagyobb problémát nem is az árak, hanem a reakcióidő jelenti, a kínai gyártók ugyanis európai versenytársaiknál jóval gyorsabban alkalmazkodnak a piaci igények megváltozásához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×