Infostart.hu
eur:
361.9
usd:
317.45
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

"Turistaként" nézelődik az Opportunity marsjáró

"Turistaként" nézelődik, s kattogtatja fényképezőgépét a NASA Opportunity marsjárója, amióta három héttel ezelőtt megérkezett a vörös bolygó óriáskráteréhez, a 22,5 kilométer átmérőjű Endeavour nyugati pereméhez.

A NASA a Mars Exploration Rover programja keretében 2003-ban két űrszondát küldött a vörös bolygóra. Ezek a szondák nagyteljesítményű, napenergiával működtetett hatkerekű roverek, amelyek a Spirit és az Opportunity nevet kapták. 2004 januárjában landoltak a Mars ellenkező oldalain, egymástól 10 500 kilométeres távolságra.

A választás mindkét leszállóhelyre korábbi felvételek alapján esett, amelyek az adott területeken a hajdani felszíni vizek nyomait mutatták ki. Az eredetileg néhány hónaposra tervezett küldetést a NASA többször meghosszabbította. A Spirit missziója ez év májusban fejeződött be, amikor a NASA végleg lemondott arról, hogy kapcsolatba próbáljon lépni a homok fogságába esett marsjáróval.

Az Endeavour a negyedik kráter, amelyet vizsgál az Opportunity. A marsjáró majd három év alatt tette meg a 21 kilométeres utat, amely a korábban vizsgált Victoria krátert elválasztotta az Endeavourtól - olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.

Az Endeavourt azért iktatták a programba, mert ez sokkal korábbi, mint az eddig vizsgált képződmények és lényegesen különbözik a többi krátertől. Az űrszondák által készített felvételek agyagásványokat mutattak ki, amelyek a feltételezések szerint a korai Mars meleg és nedves környezetében alakultak ki.

A marsjáró készített felvételeket a tájról, a talajról, valamint a közeli sziklákról, amelyek nem hasonlítanak semmilyen képződményre, amelyet az Opportunity a hétéves küldetése során eddig észlelt.

A "nézelődésen" és "fényképeszkedésen" túl az Opportunity robotkarja segítségével "letapogatott" egy közeli sziklát is, hogy kiderítse annak összetételét.

Az Opportunity hamarosan társat kap: novemberben, két éves halogatás után indítják a floridai Cape Canaveralről a NASA mobil laboratóriumát, a Curiosity elnevezésű marsjáróját, amely az eddigi rovereknél lényegesen nagyobb és fejlettebb. A radioaktív izotópokkal működtetett "Kíváncsiság" 2012 nyarán landol a vörös bolygón, hogy megvizsgálja a 155 kilométer átmérőjű Gale-krátert, valamint annak belsejében magasodó 5 kilométeres, réteges szerkezetű hegyet, amelynek környezetében vizes eredetet feltételező agyagásványok és szulfátok találhatók. A Curiosity feladata kideríteni, hogy létezhettek-e valamikor a Marson olyan feltételek, amelyek lehetővé tették mikrobiális életformák létét.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×