Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Ez nem vicc: mérgező gázzal kezelnék a tüdőbetegségeket

Javíthatja a súlyos légúti betegségekben szenvedők állapotát a szén-monoxid-terápia - állítják holland tudósok. Más szakértők szerint a módszer veszélyes, és egyáltalán nem ígéretes.

Szén-monoxiddal kezelnék az asztmát és a krónikus obstruktív tüdőbetegséget (COPD) holland kutatók, kísérleteik ugyanis azt mutatták, hogy a színtelen, szagtalan, ám nagy dózisban mérgező gáz segíthet a tünetek enyhítésében - derül ki a New Scientist című tudományos magazinban publikált cikkükből.

A gröningeni Egyetemi Orvosi Központ munkatársai 18 önkéntesen próbálták ki az új módszert: négy egymást követő napon, két-két órán át szén-monoxidot lélegeztek, kis dózisban. Ezután a kutatók megmérték, mennyi, a tüdőszövet gyulladását jelző sejt található a páciensek szervezetében.

A szakértők azt találták, hogy a sejtek mennyisége a kezelés után visszaesett, sőt, maga a tüdő is ellenállóbb lett a gáz hatásaival szemben.

A hollandok szélesebb körű kísérleteket terveznek, kutatások eredménye után pedig több gyógyszercég is érdeklődik: olyan tablettát akarnak kifejleszteni, amely lassan bocsátja ki a szén-monoxidot, amit így nem kell belélegezni.

Paolo Paredi, a brit Nemzeti Szív- és Tüdőintézet munkatársa szerint a szén-monoxid nem lehet megfelelő a COPD-s betegek kezelésére, nagyon nehéz ugyanis beállítani annak adagolását, alkalmazása emiatt rendkívül veszélyes lehet.

A szén-monoxid színtelen, szagtalan gáz, amely belélegezve a tüdőn keresztül a vérkeringésbe jut. Mivel körülbelül százszor erősebben kötődik a vörösvértest oxigént szállító részéhez, a hemoglobinhoz, a szervezetben az oxigénmolekulák helyébe lép, így a sejtek oxigénhiányos állapotát okozza.

Szén-monoxid leggyakrabban akkor képződik, ha a tüzelőberendezésekben nem ég el tökéletesen a tüzelőanyag. A mérgezés első tünete a hányinger, az enyhe fejfájás, a hányás és a fáradékonyság. A következő szakaszban izomgörcs, kábultság, ritmuszavar alakul ki. Végül az izomzat ellazul, a légzés pedig megbénul, ami halálhoz vezet.

Címlapról ajánljuk
Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor beszélt az okokról és a megoldási lehetőségekről, valamint az új feladataikról és arról is, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Itt lehetnek a következő nagy befektetési sztorik – A piac még nem árazott be mindent!

Itt lehetnek a következő nagy befektetési sztorik – A piac még nem árazott be mindent!

Hol vannak még olyan befektetési lehetőségek, amiket nem fedezett fel teljesen a piac? Október 21-én a Portfolio Investment Day-en erre is keressük a választ. Pletser Tamás, az OTP Alapkezelő senior portfóliómenedzsere és Molnár Péter, az Erste Investment nyersanyagpiaci specialistája mutatja meg, milyen lehetőségeket teremthetnek az energiapiacot felforgató folyamatok, és mik azok az energetikai és nyersanyagpiaci befektetések, amikben még komoly potenciál lehet. A konferencián Magyarország vezető befektetési szakemberei és ismert milliárdos üzletemberek is konkrét ötleteket hoznak, a részvényektől és állampapíroktól az energián és nyersanyagokon át egészen a bitcoinig és az ingatlanig. A konferencián van lehetőség az ingyenes részvételre, a program itt érhető el, a regisztráció pedig itt. Portfolio Signature előfizetők díjmentesen vehetnek részt az eseményen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×