Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Nyitókép: pixabay

Franciaország is pályázik a 2030-as téli olimpiára

A franciák benyújtottak hivatalos pályázatukat a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB) a 2030-as téli játékok megrendezésére.

David Lappartient, a francia ötkarikás testület (CNOSF) elnöke emlékeztetett arra - amit a szervezők már korábban jeleztek -, hogy mértéktartó olimpiát terveznek 95 százalékban meglévő versenyhelyszíneken.

A pályázatot Auvergne-Rhône-Alpes és Provence-Alpes-Côte-d'Azur régió közösen dolgozta ki. Az első egyeztetés három hét múlva lesz, akkor találkozik a NOB végrehajtó bizottsága a jelentkezőkkel, illetve dönti el, hogy melyekkel lép a következő, egyeztető szakaszba.

A francia Alpokban eddig már háromszor rendeztek téli olimpiát: Chamonix 1924-ben, Grenoble 1968-ban, Albertville pedig 1992-ben volt házigazda.

A 2030-as téli játékokért korábban érdeklődött Szapporo is, de egy hónapja visszalépett, így a franciáknak két komoly ellenfelük lehet, Svédország és Svájc. Salt Lake City ugyancsak jelezte rendezési szándékát, az amerikai város azonban inkább a 2034-es játékoknak adna otthont, hogy elkerülje a "szponzori ütközést" a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpiával.

A helyszínkiválasztás 2024-ben várható.

A 2026-os téli olimpiára Milánóban és Cortina d'Ampezzóban kerül sor.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: hazánkban a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyike a korrupció

Szakértő: hazánkban a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyike a korrupció

Tízből négy magyar a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyikének tartja a korrupciót, ennél csak az inflációt és az egészségügy állapotát ítélik égetőbbnek – a többi között ez derült ki az Integritás Hatóság „Tiszta úton” kutatásából. Magyarországon ez az első reprezentatív felmérés, amely a korrupcióval kapcsolatos lakossági tapasztalatokat és attitűdöket vizsgálta. A részletekről Vajda Kinga, az Integritás Hatóság Tiszta úton című kutatási programjának vezetője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×