Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Forrás: Facebook/Suhajda Szilárd

Suhajda Szilárdnak a Föld negyedik legmagasabb csúcsa is megvan

A magyar hegymászó pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül mászta meg első nekifutásra a 8516 méteres Lhocét Nepálban. Az eddigi egyetlen magyar sikert ezen a hegyen Erőss Zsolt és Gál László érte el a Magyarok a világ nyolcezresein projekt keretében, 2011-ben.

Suhajda Szilárd idén januárban jelentette be, hogy a Big Five kihívásra szeretne koncentrálni a jövőben. Ez a Föld öt legmagasabb hegycsúcsát jelenti, melyek közül a második legmagasabbat, a K2-t már 2019-ben megmászta, első és máig egyetlen magyarként, pótlólagos oxigén használata nélkül. Ezúttal a Mount Everest szomszédján, a Lhocén járt sikerrel – adta hírül a Mozgasvilag.hu.

A mászó – palackozott oxigén nélkül – a hegy úgynevezett normál útján jutott fel a csúcsra. Az alaptábor felett minden felszerelését saját maga mozgatta, stratégiáját maga határozta meg. Táborait maga építette fel. Egyedüli segítsége a serpák által rögzített fix kötél, melyet mindenki használ, aki a normál úton mászik – olvasható.

Suhajda Szilárd

  • április 6-án indult Budapestről, majd Katmanduból a szokásos gyalogos trekkinggel
  • 16-án érte el az Everest és a Lhoce közös alaptáborát.
  • Öt nappal később, 21-én indult első akklimatizációs körére, majd
  • 27-én a másodikra. A kedvező időjárás-előrejelzést látva
  • május 11-ére virradó éjjel indult el a csúcsmászó körre. A terveknek megfelelően 11-én a 2-es,
  • 12-én pedig már a 3-as táborban aludt.
  • 13-án felment a 7900 méteren lévő 4-es táborba, ahonnan néhány órányi pihenést és folyadékpótlást követően
  • nepáli idő szerint 21 órakor indult a csúcsra, amit május 14-én ért el.

„Büszkén jelentem, hogy a Magyar Lhoce Expedíció 2022, május 14-én a kora délutáni órákban elérte célját: sikeresen feljutottam Földünk negyedik legmagasabb pontjára, a 8516 méter magas Lhoce csúcsára! A csúcsmászás során végig kiválóan éreztem magam, ellenben

a vártnál sokkal rosszabb idő volt egész nap,

ez a mozgást jelentősen megnehezítette. Az erősen változékony idő ugyanakkor egy pillanatra sem bizonytalanított el és mire a legmagasabb pontra értem, a látótávolságra sem lehetett panasz! Boldogságom határtalan, alig várom, hogy elmeséljem mászásom történetét – hatalmas élményben van részem!” – írta Suhajda Szilárd.

Címlapról ajánljuk
Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy „a Napra lehet nézni, de rád nem”? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai akadályai is lehetnek a merész elképzelésnek.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×