eur:
393.74
usd:
365.02
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Az FTC tíz góllal legyőzte a CSM Bucuresti csapatát a BL-ben

A két csapat ötödik alkalommal találkozott, az FTC-nek négy vereség után először sikerült győznie. A Ferencváros jövő vasárnap a dán Esbjerg otthonában folytatja szereplését a BL középdöntőjében

A Ferencváros 33-23-ra legyőzte a román CSM Bucuresti csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének első fordulójában, szombaton Érden.

Elsöprő kezdést produkált a Ferencváros, amely a 13. percben már 9-2-re vezetett. A két csapat támadójátéka és védekezése között egyaránt nagy különbség volt, a házigazdák rendkívül hatékonyan lőttek és keményen, pontosan védekeztek.

Az FTC minden posztról eredményes volt, ezzel széthúzta ellenfele védőfalát. Folyamatosan nőtt a különbség, és a bukarestiek a meccs harmadánál már másodszor kértek időt. Majd támadásban levitték a kapusukat, így létszámfölényes helyzetet teremtettek, de a magyar együttes néhányszor ezt is ki tudta használni. A románok 5-14-es állás után minden hazai gólra tudtak válaszolni, de így is kilencgólos hátrányban voltak a szünetben.

A második felvonásban sem változott a játék képe, Bíró Blanka továbbra is remekül védett, a Ferencváros pedig erre alapozva egy négyes gólsorozattal kezdett (23-10). A CSM Bucuresti a 49. perc után tudta csökkenteni hátrányát, ekkor a magyar játékosok fáradni látszottak, ám egy időkérés után új lendületet vettek, és végül tíz góllal nyertek.

A mezőny legeredményesebb játékosa Schatzl Nadine volt nyolc góllal. Csapattársai közül Klujber Katrin hétszer, Háfra Noémi ötször talált be. A vendégek közül Cristina Neagu hét, Andrea Lekic hat góllal zárt.

A Ferencváros jövő vasárnap a dán Esbjerg otthonában folytatja szereplését a BL középdöntőjében.

vasárnap játsszák:

2. csoport: Győri Audi ETO KC-Brest Bretagne (francia) 19.00

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×