Infostart.hu
eur:
363.17
usd:
314.31
bux:
149991.26
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Szemen rúgták a magyar úszót a vb-n

Olasz Anna a 17., Rohács Réka pedig a 18. helyen végzett a nyíltvízi úszók női 5 kilométeres versenyében a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokság szerdai napján.

A vb fő helyszínétől, Kvangdzsutól 130 kilométerre elhelyezkedő Joszuban meleg, párás időjárás fogadta a versenyzőket. Az 54 fős mezőnyben a 10 kilométeren 16. Olasz Anna 30-as, Rohács Réka pedig a 39-es rajtszámot kapta. A joszui öbölben kialakított pályán három, közel 1,7 kilométeres kört kellett megtenniük az úszóknak.

A táv egyharmadának megtétele után Olasz a 14., Rohács pedig a 28. helyen állt. Az utolsó kör megkezdése előtt mindketten a középmezőnyben haladtak, az éremszerzésre ekkor már nem igazán volt esélyük, ugyanis a legjobbak egy hosszú hajrát indítottak.

Hétszáz méterrel a vége előtt az élen állók óriási csatát vívtak egymással, a közelharcból végül a 25 kilométeren háromszoros világbajnok, ebben a számban két éve Balatonfüreden bronzérmes brazil Ana Marcela Cunha került ki győztesen. A második, akárcsak két éve, a francia Aurélie Muller lett, aki 10 kilométeren világbajnoki címvédőként lemaradt az olimpiáról.

A magyarok végül egymás után csaptak a célba.

A végeredményre hosszú-hosszú perceket kellett várni, ugyanis az időmérő rendszer képtelen volt megállapítani a végső sorrendet.

"A második körben megrúgták a szemem, onnantól kezdve nekem egy nagy homály volt az egész. Ezért is kaptam sárga lapot, mert nem láttam semmit, és így átúsztam néhány emberen, bár az én negyvenkilenc kilómmal nehéz lenne lenyomnom hatvan kilós úszókat.

Nagyon erős volt az iram, de azért szerencsére sikerült tartani" - mondta Rohács Réka.

"Négy éve nem úsztam ezen a távon, azt gondolom, ahhoz képest nagyon jól sikerült. Meglepően jól ment, különösen a tíz kilométer után" - nyilatkozta Olasz Anna.

A nyíltvízi úszók küzdelmei csütörtökön a csapatversennyel folytatódnak.

Címlapról ajánljuk
Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság (Ab) érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP által beadott indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők kapcsán az időkorlát és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítás szenvedi meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Már a választás előtt egyeztethettek, most mégis összeomolhat a 300 milliárdos állami üzlet

Már a választás előtt egyeztethettek, most mégis összeomolhat a 300 milliárdos állami üzlet

A választás előtt még megpróbálhatták megmenteni a Zugló Városközpont több száz milliárd forintos állami ingatlanügyletét: a korábbi kormány idején felmerült, hogy módosítják a szerződést, és kiveszik belőle éppen azt a feltételt, amelynek nem teljesítésére hivatkozva az új kabinet most elállt a vásárlástól – írja a Telex. Az ügyből várhatóan komoly jogvita lesz, a Bayer-csoport ugyanis azt állítja, hogy az állami oldal korábbi nyilatkozatai alapján nem lehetett volna erre a feltételre alapozni az elállást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×