Infostart.hu
eur:
385.23
usd:
331.49
bux:
121801.19
2026. január 16. péntek Gusztáv

Bajnokok Ligája - Kleinheisleréket kiütötték, Korhuték bizakodhatnak

Az Asztanában játszó Kleinheisler László vesztes, a Hapoel Beer-Seva magyar légiósa, Korhut Mihály győztes mérkőzésen lépett pályára szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörének első mérkőzésein.

Kleinheisler csapata szinte az egész mérkőzésen alárendelt szerepet játszott az előzetesen is esélyesebbnek tartott skót Celtic Glasgow-val szemben, s végül 5-0-s vereséget szenvedett, ezzel gyakorlatilag elbúcsúzott a BL-főtáblától. A találkozót végigjátszó magyar középpályás a második gól előtt nagyot hibázott: a saját térfelén adta el a labdát.

A szintén 90 percet pályán lévő Korhut Mihály és együttese számára is rosszul kezdődött a szlovén Maribor elleni összecsapás, ugyanis már a 10. percben hátrányba került a korábban a Budapest Honvédot búcsúztató izraeli bajnok. Ezt követően a Beer-Seva még az első játékrészben fordított, és végül 2-1-re győzött, így bizakodva várhatja a jövő keddi, szlovéniai visszavágót.

A nem bajnoki ágról érkező csapatok közül a Sevilla idegenben, a Napoli hazai pályán jutott előnyhöz török, illetve francia ellenfelével szemben, míg a görög Olimpiakosz 2-1-re legyőzte a horvát Rijekát.

BL-selejtező, negyedik forduló, első mérkőzések:

Basaksehir (török)-Sevilla (spanyol) 1-2 (0-1)

Celtic Glasgow (skót)-Asztana (kazah) 5-0 (2-0)

Hapoel Beer-Seva (izraeli)-Maribor (szlovén) 2-1 (2-1)

SSC Napoli (olasz)-OGC Nice (francia) 2-0 (1-0)

Olimpiakosz (görög)-HNK Rijeka (horvát) 2-1 (0-1)

kedden játszották:

APOEL (ciprusi)-Slavia Praha (cseh) 2-0 (2-0)

Hoffenheim (német)-FC Liverpool (angol) 1-2 (0-1)

Sporting Lisboa (portugál)-FCSB (román) 0-0

Young Boys (svájci)-CSZKA Moszkva (orosz) 0-1 (0-0)

Qarabag (azeri)-FC Köbenhavn (dán) 1-0 (1-0)

A selejtező negyedik fordulójának győztesei a BL, míg vesztesei az Európa Liga főtáblájára kerülnek. A visszavágókat jövő kedden és szerdán vívják.

Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×