Infostart.hu
eur:
375.61
usd:
318.35
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Győzelemmel ünnepelte Király születésnapját a Haladás

A Haladás 4-2-re nyert szombaton a Mezőkövesd ellen Sopronban, a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában.

A vendégcsapat sorozatban negyedik bajnokiján maradt nyeretlen.

Swietelsky Haladás-Mezőkövesd Zsóry FC 4-2 (1-1)

  • Sopron, 1565 néző, v.: Szőts
  • gólszerzők: Wils (16.), Iszlai (48., 11-esből), Kovács L. (62.), Williams (66.), illetve Molnár G. (38.), Baracskai (90.)
  • sárga lap: Iszlai (56.)

Öt perc késéssel kezdődött a mérkőzés, amely előtt köszöntötték a 41. születésnapját éppen szombaton ünneplő Király Gábort, aki ezen a héten két évvel, 2019-ig meghosszabbította a szerződését a Haladással.

Kevés helyzet, két fejesgól

Az első félidőben egyenlő erők küzdelmét láthatta a közönség, jó volt az iram, bár helyzetek nem igazán alakultak ki, mégis két fejesgól született.

A fordulást követően nem sokkal Vági felrúgta Williamset a 16-oson belül, a megítélt 11-est Iszlai magabiztosan értékesítette. A folytatásban kontratámadásokra rendezkedett be a Haladás, s egy ilyen végén előbb Kovács növelte az előnyt, majd Williams is betalált, ezzel el is dőlt a három pont sorsa, a Mezőkövesd erejéből már csak a szépítésre futotta.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×