Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Lefagyott Fa Nándor keze

Fa Nándor közelít a táv háromnegyedéhez a Vendée Globe földkerülő vitorlásversenyen.

A magyar versenyző hajónaplójának bejegyzése szerint a Horn-fok megkerülése után napsütést és havat is látott rövid időn belül.

„Élvezem, hogy fölfelé vitorlázok, haladok, minden megtett mérfölddel közelebb kerülök a célhoz. Két hónap után egyértelműen megerősödik az emberben ez a vágy: tisztességgel befejezni. Szép és jó, de még jobb lesz, ha vége lesz. Valahogy a Horn-fokkal egy olyan mérföldkövet hagy maga mögött az ember, ami lezár egy nagyon nehéz időszakot, és nehéz újabb energiákat mozgósítani az előttem álló egy hónapra. Pedig kell, és fogok is, mert a cél ott van, nem itt” – írta.

Fa Nándor a családjával is tudott beszélni telefonon.

„Jól esett hallani a hangjukat, és a híreket a civilizált világból. Kérdezték, most mikor lesz nekem itt jó idő? Megnyugtattam őket, hogy az még napok, legalább egy ezrest kell még fölfelé mennem ahhoz. Ezek után két órával itt, ahol vagyok kitisztult az idő és olyan nyár kerekedett, hogy azonnal levetkőztem. Úgy melengettem a lábamat, hogy mezítláb toporogtam a kormányállásban. Elképeszt, hogy semmi egyéb nem történt, mint megkerültem egy nagyobb sziklazátonyt, és megváltozott körülöttem a világ” – fejtette ki.

Ezt követően aztán viharba került a vitorlázó: eső esett, aztán átváltott jeges hóba, és vele nagyon leesett a szél.

„A mi csizmáinkat nem a havas jégre tervezték, csúszkálok a fedélzeten és a kormányállásban, bár ott kicsit félre kotrom a latyakot a láb alól, ami vastagon megállt.

Annyira hideg lett, hogy miközben a hátamon érzem az izzadtságot, a kezem konkrétan lefagy”

– tette hozzá.

Megemlítette, hogy erős szélben, jó sebességgel tud elhaladni a Falkland-szigetek mellett.

Fa Nándor magyar tervezésű és építésű hajójával, a Spirit of Hungaryval vesz részt a versenyen, és továbbra is a nyolcadik helyen halad. Hátránya 4161 tengeri mérföld az éllovas francia Armel Le Cleach-hez képest. A második helyezett brit Alex Thomson 134 mérföldre csökkentette hátrányát.

Címlapról ajánljuk
Szakíró Max Verstappen új csapattársáról: ha nem alkalmazkodik jól, az elődei sorsára jut

Szakíró Max Verstappen új csapattársáról: ha nem alkalmazkodik jól, az elődei sorsára jut

A motorsportol.hu főszerkesztője szerint a Red Bull teljesen logikus döntést hozott azzal, hogy jövőre már nem számít pilótaként a gyengén teljesítő Cunoda Jukira. Ugyanakkor Vámosi Péter arról is beszélt az InfoRádióban, hogy a helyére érkező Isack Hadjarnak sem lesz könnyű dolga, hiszen az osztrák csapatnál Max Verstappen kívánságainak megfelelően végzik a fejlesztéseket, és ha az éppen aktuális csapattárs ehhez nem tud alkalmazkodni, keserű sors vár rá.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×