eur:
391.94
usd:
366.69
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Higuaín mégsem döntötte még el az olasz labdarúgó bajnokságot?

Az elemzők szerint az olasz bajnokság 2016–217-es idényének sorsa abban a pillanatban eldőlt, amikor Gonzalo Higuaín a legnagyobb riválistól, a Napolitól a Juventushoz szerződött. Már tényleg nem maradt ellenfele a „zebráknak”. Vagy mégis? Az InfoRádió elemzése a Serie A őszéről.

A Juventus 1931 és 1935 között sorozatban ötször nyerte meg az olasz bajnokságot. Il Quinquennio d'orónak nevezik a calcióban ezt a korszakot, amely nagyon sokáig példátlan volt az ottani futballban. Az Inter a kétezres években (2006–2010) ugyancsak ötször nyert, de ebből az elsőt ajándékba kapta, miután a szövetség, a FIGC elvette a Juventus bajnoki elsőségét. A milánói fekete-kékek után egyszer (Massimiliano Allegrivel, a Juve mai edzőjével) a Milan nyert, majd elkezdődött az „Öreg Hölgy” újabb nagy korszaka. A fehér-feketék sorozatban már ötöt nyertek, a Quinquennio d'oro óta először tudott egy csapat a pályán sorozatban egy fél évtizeden át uralkodni. A mostani szezonban ráadásul lehetősége van a hatodikra – ami, ugyebár, még soha, senkinek nem sikerült Itáliában.

A szezon előtt egy olasz elemző azt írta, nagyobb meglepetés lenne, ha Juve nem újrázna, minthogy a Leicester City angol bajnok lett. Talán ez picit túlzás – de tény, hogy Allegri csapata a többiekhez képest más kategóriát képvisel a campionatóban. Az őszi idény igazolta a várakozásokat, a Juve a vesztett pontokat tekintve hét, valójában négy ponttal vezet legerősebbnek tűnő kihívója, az AS Roma előtt. (A Crotone elleni idegenbeli meccset kell majd pótolnia.) Alkalmasint a három veresége soknak tűnhet, de a csapat jobb őszt produkált, mint egy évvel ezelőtt, amikor negyedbajnokságnyi fórt adott a riválisoknak. Aztán október vége táján az élmezőny után eredt, s attól kezdve már csak akkor veszített mérkőzést, amikor már nem volt annak igazi jelentősége.

2016 őszén kikapott a Genoától (ez vitathatatlanul az idény egyik legnagyobb meglepetését jelentette), illetve kétszer is elbukott a San Siróban. Allegrinek szinte minden torinói idényében át kellett kicsit alakítania a csapatát, elsősorban a középpályás és a támadósorát. A Juve gond nélkül elbírta az utóbbi években Alessandro Del Piero, Carlitos Tévez, Paul Pogba, Arturo Vidal és Alvaro Morata távozását is. Idén nyáron Daniel Alves, Gonzalo Higuaín, Miralem Pjanić érkezett, ilyen léptékű erősítésre egyetlen rivális sem volt képes.

Higuaínt, aki nem tartozott eleinte Allegri kedvencei közé, már emlegettük. Szerződtetésének egyik célja tényleg lehetett a rivális Napoli gyengítése. De még inkább, hogy a Juvénak legyen egy olyan igazi capocannonieréje, gólkirálya, amilyen évek óta nem volt. A mostani dominanciát látva szinte hihetetlen, de a torinói klub játékosai közül legutóbb Alessandro Del Piero nyerte meg a gólkirályi címet – még 2008-ban. Befejezőcsatár még régebben, 2002-ben nyerte meg a titulust a Juve mezében: David Trezeguet-nek hívták.

„Pipita” éppen úgy Franciaországban, egy argentin légiós gyermekeként született, mint „Trezegol”, kézenfekvő a párhuzam. Egyelőre még nem vezet a góllövőlistán, de a beilleszkedés félévében is termelt tíz gólt, jól járt vele a Juve. Allegri sokat forgatta az összeállítást, s birkózott a sok sérüléssel. Mindössze öt játékos játszott többet ezer percnél a bajnokságban (a 17 meccs maximuma 1530), Alex Sandro (1490), Gianluigi Buffon (1306), Gonzalo Higuaín (1159), Sami Khedira (1143) és Mario Mandzukic (1086). Rajtuk kívül még Chiellini, Bonucci, Barzagli, Cuadrado, Lichtsteiner és Pjanic kapta a legtöbb játéklehetőséget. (Így az ősz Juvéja: Buffon – Lichtsteiner, Bonucci, Barzagli, Chiellini, Alex Sandro – Khedira – Cuadrado, Pjanic – Higuaín, Mandzukic).

A Juve kerete nagyon erős, de talán nem eléggé erős. A Football Italia bloggere, Gaby McKay szerint legalább két kiváló középpályást kellene vásárolni a klubnak a téli átigazolási időszakban, noha az elmúlt években ebben a periódusban alig-alig szerződtetett új játékosokat.

Az ősszel a Genoában szerepelt, venezuelai Tomas Rincón érkezése nagyon valószínű, de de kellene még valaki. Axel Witselről a nyáron csak egy hajszállal maradt le a Juve, a belga játékost nem engedte el a Zenit. Witsel szerződése 2017 nyarán lejár, ha akar távozhat, de kérdés, hogy hova. A kínai Sanghaj SIPG, amelynek edzője a portugál André Villas-Boas Szentpéterváron már dolgozott együtt Witsellel, négyszer akkora fizetést ajánl, mint a torinói klub.

A bajnokságban az AS Roma áll a második helyen, elsősorban az Olimpicóban mutatott formájának köszönhetően. Kilencből kilenc mérkőzést nyert eddig ott meg az idényben! Vendégként ugyanakkor csak háromszor tudott nyerni.A csapat pályaválasztóként szenzációsan futballozott, mérkőzésenként három gólt lőtt. Ebben nagy része volt Edin Džekónak, akinél ősszel csupán az Inter argentin kapitánya, Mauro Icardi szerzett több gólt a Serie A-ban.

Luciano Spalletti sokkal kevesebbet változtatott, mint Max Allegri, tíz játékosa is legalább ezer percet a pályán töltött ősszel a campionatóban. Közülük mindössze egy (!) játékos csupán olasz: DDR, azaz 2006 világbajnoka, Daniele de Rossi. A Roma alapcsapata az alábbi volt ősszel: Marek Szczęsny (1620 perc) – Kosztasz Manolasz (1317), Federico Fazio (1386), Émerson (788, Antonio Rüdiger, 676) – Daniele de Rossi (1217) – Bruno Peres (1151), Kevin Strrotman (1339), Radja Nainggolan (1344) – Mohamed Szalah (1284), Edin Džeko (1518), Diego Perotti (1009). Spallettivel a Roma 2016-ban, a naptári évben, 38 mérkőzésen 87 pontot szerzett, ami kimagasló eredmény.

A Napoli végül feljött az ősz végére a harmadik helyre, ez jó eredmény azok után, hogy októberben három bajnokit is elveszített, megszenvedve a sok sérültjét. A csapat az idénykezdet előtt elveszítette a 2015–2016-os szezon gólkirályát, Gonzalo Higuaínt, majd a helyére érkezett Arkadiusz Milik a jó kezdés után megsérült. Dries Mertens, a belga középpályás az ősz második felében kiválóan játszott (több gólt szerzett, mint Pipita a Juvéban), de a 11 gólt mindössze öt meccsen lőtte. Mindenesetre elsősorban neki és Callejónak tulajdonítható, hogy a Napoli lett az ősz leggólerősebb olasz csapata, s hogy részarányosan több gólnál tart, mint egy évvel korábban, amikor Higuaín az utóbbi évek gólcsúcsát lőve lett gólkirály a csapat mezében.

A sérülések ellenére a stabilitás jellemezte a csapat összeállítását, nyolcan is többet játszottak ezer percnél. Az alap-tizenegyben: Pepe Reina 1620 perc – Elseid Hysaj 1333, Kalidou Koulibaly 1392, Fauzi Ghoulam 1283 – Jorginho 884, Allan 837 – Marek Hamšik 1452, Piotr Zieliński 946 – José Callejón 1527, Dries Mertens 1005, Lorenzo Insigne 1219. Maurizio Sarrinak sincsen sok olasz kulcsembere: Insigne és Jorginho ugyan olasz válogatottak, de még közülük is a védekező középpályás Oriundo, brazil születésű, honosított játékos.

A két nagy hagyományú milánói csapat közül az Internek nem ment Frank de Boerral. A Serie A első holland vezetőedzője egyetlen igazán értékes győzelmet aratott, amikor az állása volt a tét, csapata legyűrte a Juventust. Mindössze 11 fordulót maradhatott. A váltás jót tett a csapatnak, az akkor a tizenkettedik helyen szerénykedő gárda feljött a hetedik helyre. A legutóbbi hat forduló alapján harmadikok lenének a fekete-kékek.

A Milan nyert rangadót, szeptember közepétől három hónapon át veretlen maradt, egy időre feljött a második helyre – ha megnyerné az elmaradt mérkőzését a Bologna ellen idegenben, feljönne a harmadik helyre. A piros-feketéké az olasz szakma szerint a jövő csapata. Szép jövőt sejtet, hogy a gárda 2016 őszén a bajnokságban, s (tizenegyesekkel) az olasz szuperkupa-döntőben is legyűrte a Juventust.

Három fiatal magyar játékos játszott az idény során eddig a Serie A-ban. Nagy Ádám alapember lett a Bolognában, a decemberi hónap legjobbjának bizonyult a klubjában, ősszel csak három klubtársa játszott nála többet a bajnokságban. Sallai Roland és Balogh Norbert a kiesés ellen küzdő Palermóban iparkodott. A Puskás Akadémiából Olaszországba igazolt szélső nyolc, a debreceni támadó négy mérkőzésen játszott, egyikük sem játszott végig mérkőzést.

A tabella:

1. Juventus 17 36-14 42

2. AS Roma 18 39-18 38

3. Napoli 18 40-21 35

4. Lazio 18 32-21 34

5. AC Milan 17 27-20 33

6. Atalanta 18 27-21 32

7. Internazionale 18 28-21 30

8. Torino 18 36-27 28

9. Fiorentina 18 28-24 27

10. Udinese 18 24-24 25

11. Chievo Verona 18 19-20 25

12. Genoa 18 21-22 23

13. Sampdoria 18 21-24 23

14. Cagliari 18 27-42 23

15. Bologna 17 17-22 20

16. Sassuolo 18 24-33 17

17. Empoli 18 10-26 14

18. Palermo 18 16-35 10

19. Crotone 17 14-32 9

20. Pescara 18 14-33 9

Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×