Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Visszavonul Nico Rosberg

Visszavonul Nico Rosberg

Váratlanul bejelentette visszavonulását Nico Rosberg, a Formula-1 idei világbajnoka. A Mercedes pilótája úgy érzi, a csúcson hagyja abba.

A Mercedes pilótája már hétfő éjszaka, egy nappal vb-diadalát követően meghozta döntését.

„Megragadnám az alkalmat, hogy bejelentsem,

befejezem a Formula-1-es karrieremet.

Nehéz megmagyarázni a döntést, hatéves korom óta az volt az álmom, hogy világbajnok legyek. Ezt most sikerült teljesítenem. 25 éven keresztül mindent megtettem ezért, és a körülöttem lévők, a szurkolók, a csapatom, a családom és a barátaim segítségével sikerült elérnem. Hihetetlen élmény volt, örökké emlékezni fogok rá" - nyilatkozta a német pilóta a nemzetközi szövetség bécsi díjátadója előtt.

Hozzátette: "ez közben nagyon nehéz időszak is volt, főleg az a két év, amikor kikaptam Lewistól. Ezek csak növelték a motivációmat, sosem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetből vissza tudok kapaszkodni, és el tudom majd érni az álmomat."

Rosberg idén kilenc nagydíjat nyert meg, és összesítésben öt ponttal előzte meg mercedeses csapattársát, Lewis Hamiltont, akivel egész szezon során óriási csatát vívott.

"Most nagy megkönnyebbülést érzek, élvezem a pillanatot. A következő hetekben nyilván még jobban megértem, mi és hogyan történt velem ebben az évben.

Aztán pedig új fejezetet nyitok az életemben.

Kíváncsi vagyok, mit tartogat még számomra" - írta Rosberg a Facebook-oldalán.

Nico Rosberg

született: 1985. június 27., Wiesbaden

lakóhely: Monte-Carlo (Monaco)

családi állapota: házas, felesége Vivian Sibold, lányuk Alaia 2015 augusztusában született

magasság/testsúly: 178 cm/67 kg

weboldal: www.nicorosberg.com

beszélt nyelvek: francia, olasz, spanyol, német, angol

jelenlegi csapata: Mercedes (2010 óta)

előző csapata: Williams (2006-2009)

első GP: 2006. március 12., Bahreini Nagydíj (Williams)

első GP-győzelem: 2012. április 12., Kínai Nagydíj (Mercedes)

összes futam a Forma-1-ben: 206

futamgyőzelem: 23 (ebből 2016-ben 9)

első rajtkocka: 30

világbajnoki pontok: 1576,5

legnagyobb sikere: Forma-1-es világbajnok (2016)

Címlapról ajánljuk

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×