Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Távozik a sikerkapitány

Nem hosszabbítja meg szerződését Jan De Brandt, a női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A magyar szövetség (MRSZ) tájékoztatása szerint októberben, a sikeres Európa-bajnoki kijutást követően az MRSZ vezetése és a belga szakember között szó esett a folytatás lehetőségéről. Jan De Brandt akkor időt kért, hogy átgondolja, tudja-e vállalni a 2017-es maratoni programot, benne júniusban világbajnoki selejtezőkkel, júliusban World Grand Prix-vel, szeptemberben pedig a grúziai és azerbajdzsáni kontinensviadallal. A kapitány végül a távozás mellett döntött, amit azzal indokolt, hogy kétéves szerződést írt alá klubcsapatánál, a török Bursánál, illetve több időt szeretne a családjával tölteni.

"Három csodálatos nyarat töltöttem itt, és nagyon boldog vagyok, hogy mindig elértük a céljainkat. Büszke vagyok arra is, hogy el tudtuk érni: a magyar női röplabda ismét komoly tényezőnek számít nemzetközi szinten. Nagyon sok szép emlék fűz ide, és én vigyázok, hogy ezt soha ne felejtsem el" - tudatta levelében Jan De Brandt, aki köszönetet mondott az MRSZ-nek, a játékosoknak és a szurkolóknak is.

"Köszönöm a támogatást és a lelkesedést, amelynek köszönhetően nagyon szerettünk játszani hazai pályán. Hiányozni fog a szép Himnusz a mérkőzések elején, és hiányozni fog a Hajrá Magyarok és a Ria, ria, Hungária" - tette hozzá.

A nemzeti csapat október 9-én aranyszettben 4-1-re legyőzte a románokat az Eb-pótselejtező érdi visszavágóján, ezzel kijutott a jövő évi kontinensviadalra. A magyarok tavaly 28 év szünet után szerepeltek újra az Eb-n, akkor Belgiumban a nyolcaddöntőig jutottak.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×