eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó

Harag nélkül vált szét a világbajnok páros

Az újabb olimpiai szereplés az álma Tótka Sándornak. Az Újpest kétszeres világbajnok kajakozója nagy feladatra vállalkozott: a nemzetközi szövetség és a NOB döntése után úgy határozott edzőjével, Hüvös Viktorral, hogy a sprinttávról fokozatosan átáll 1000 méterre.

“Bíztunk benne, hogy az 500 négyes szerepel majd a tokiói játékok műsorán, de nem így alakult. Arra az elhatározásra jutottunk edzőmmel, hogy lutri lenne a 200 egyesre készülni, 1000 méteren mégiscsak három számban indulhatnak a kajakozók 2020-ban. Kemény dió lesz, de Viktor fejében megvan, hogyan juthatok el a magyar mezőny legjobbjai közé ezen a távon” – mondta az InfoRádiónak adott interjúban.

Mivel eddigi párostársa, Molnár Péter marad a 200-as számoknál, ez azt is jelenti, hogy két eredményes szezon (a tavalyi milánói vb-siker és a riói negyedik hely) után immár nem egy hajóban ülnek majd. Haragról azonban még véletlenül sincs szó, ráadásul mindketten Hüvös Viktor irányításával folytatják.

“A kisebb sérülések után csütörtökön csatlakoztam a csapathoz, de már korábban beszéltünk Molival is. Mondta, hogy ő már nem érez magában lendületet a nagy átálláshoz, ezt pedig elfogadtam minden harag nélkül. Köztünk gyakorlatilag testvéri a kapcsolat, megértettük egymás céljait, folytatjuk tovább a munkát, még ha lassan külön is válnak az edzéseink” – jelezte az olimpiai negyedik helyezett.

A Tótka Sándorral készült interjút teljes terjedelmében meghallgathatják szombaton délután fél hat és hat óra között az InfoRádió Víztükör című magazinműsorában.

Címlapról ajánljuk
Hogyan tartsuk távol a macskát a karácsonyfától?

Hogyan tartsuk távol a macskát a karácsonyfától?

„Curiosity killed the cat”, avagy a Kíváncsiság ölte meg a macskát – tartja az angol mondás. Amikor a karácsonyfáról és macskákról van szó, persze nem kell ilyen drámai kimenetelre számítani, de néhány óvintézkedés segíthet elkerülni, hogy ledőljön a fa.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. december 22. 11:41
×
×
×
×