Infostart.hu
eur:
376.94
usd:
318.83
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Biros: „Minden sportolónak ilyen lezárást kívánok”

Biros Péter teltházas gálamérkőzésen búcsúzott vasárnap Egerben. A háromszoros olimpiai bajnok megköszönte a szervezőknek, a klubjának, és persze mindenkinek, aki egy hajszálat is megmozdított azért, hogy ez az esemény létrejöhessen.

„A csapattársaim nevében is mondhatom, hogy nagyon nagy élményben volt részünk. Minden sportolónak ilyen lezárást kívánok” – fogalmazott a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.

Biros Péter a gálameccs után élte át a délután egyik legszebb pillanatát.

„Amíg én kint beszéltem, addig ők bent hülyéskedhettek. Ekkor már mindenki feloldódott, majd kijött belőlük az igazi, jó értelemben vett állat – mesélte viccelődve az InfoRádiónak, aztán gyorsan hozzátette: ez mindig jellemző volt, amikor a csapat elengedte magát.

Játékos pályafutását szép, kerek történetként jellemezte. Az eredmények is bizonyítják, hogy sikeresek voltak, ettől függetlenül maradt hiányérzete. Gondolt azokra a címekre, amelyeket nem nyert meg.

„Azt szokták mondani, csak a szépre és a jóra emlékezzünk. A győzelmekből soha nem elég, de ezzel a hátralévő életemben birkózom meg” – jegyezte meg az egykori klasszis, aki az új idénytől az Eger női vízilabdacsapatának vezetőedzőjeként tevékenykedik.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Horvátország arra játszik, hogy a Barátság ellehetetlenül, így Magyarország ki lesz szolgáltatva

Szakértő: Horvátország arra játszik, hogy a Barátság ellehetetlenül, így Magyarország ki lesz szolgáltatva

A horvátok azért nem engedik át az orosz olajat, mert azt akarják, hogy Magyarország és Szlovákia váljon kiszolgáltatottá az ő vezetéküknek, az Adriának – mondta az InfoRádióban a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetője. Hortay Olivér szerint az ukránok nem fogják beengedni az Orbán Viktor által bejelentett magyar-szlovák vizsgálóbizottságot.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×