Infostart.hu
eur:
386.85
usd:
331.17
bux:
116249.31
2026. január 12. hétfő Ernő

Indul a pólósidény a férfiaknál

Ma este kezdődik a férfi vízilabda-bajnokság 2016-2017-es idénye, amely az élcsapatok vezetői szerint a korábbiaknál is izgalmasabb lesz.

A férfi vízilabda OBI csapatai két csoportra osztva kezdik a ma kezdődő bajnoki évet. A címvédő Szolnok a többi között a bajnoki harmadik OSC és a Vasas mellett az A csoportban szerepel majd. Cseh Sándor, a szolnokiak vezetőedzője ez eddigieknél is kiélezettebb szezonra számít.

Vincze Balázs, az OSC vezetőedzője arról beszélt, hogy az erőviszonyokat látva kiegyensúlyozott lehet a szezon.

A bajnok B csoportjában kapott helyet a legutóbbi ezüstérmes Eger, a negyedik Ferencváros, valamint a BVSC. Dabrowski Norbert, az egriek vezetőedzője hangsúlyozta, hogy

a tavalyinál is erősebb a magyar bajnokság mezőnye.

 A Ferencváros jelentősen erősített a nyáron. A zöld-fehérekhez igazolt három olimpiai bajnok klasszis, Madaras Norbert, Varga Dániel és a szerb Stefan Mitrovics. Varga Zsolt vezetőedző szerint az új pólósok rögtön meghatározó játékosai az FTC-nek, amely szeretne a tavalyi negyedik helynél előrébb végezni.

A nyitó fordulóban a címvédő Szolnok ma a KSI-t, az Eger szerdán a Tatabányát fogadja. Az OSC a Pécset, a Fradi pedig az Újpestet látja vendégül ma.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Brutális terhelés alatt most a hazai kórházak, de be tudunk segíteni
körkép

Brutális terhelés alatt most a hazai kórházak, de be tudunk segíteni

A legtöbb fővárosi kórházban megnövekedett esetszámot látnak el a télies időjárás okozta balesetek és kihűlések miatt, a fontosabb intézményekben jelentősen bővítették a kapacitásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EU-alelnök a Portfolionak: Brüsszel neki lát az uniós Demokrácia Pajzs felépítésének

EU-alelnök a Portfolionak: Brüsszel neki lát az uniós Demokrácia Pajzs felépítésének

A most már négy éve folyó ukrajnai háború mentén évről évre nőnek a többségében orosz államhoz köthető hibrid tevékenységek, amelyekről az Európai Bizottságot vezető Ursula von der Leyen már több ízben kimondta, hogy ha nem is a szó klasszikus értelmében, de Vlagyimir Putyin orosz elnök háborút folytat Európa ellen. Ennek vannak konkrét, a fizikális infrastruktúrát célzó elemei is, de jóval elterjedtebbek azok a mesterséges intelligenciával előállított videók, amelyek rendszeresen feltűnnek a mindennapos internethasználat közben. Különösen szemléletes ez azokban az MI-videókban, amelyek például rendszeresen „szerepeltetik” például Donald Trump amerikai elnököz különböző világvezetők társaságában. A témában Henna Virkkunent, az EB technológiai szuverenitásért, biztonságért és demokráciáért felelős ügyvezető alelnökét kérdeztük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×