Infostart.hu
eur:
393.95
usd:
343.91
bux:
122255.73
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Egy vízilabdacsapatnak az ősz mindig nehéz

Az eddigieknél is kiélezettebb férfi bajnoki szezonra számít a címvédő Szolnok vezetőedzője.

Cseh Sándor kiemelte, az elmúlt két évben nagyon sűrű volt az ősz, most egy picit jobb a helyzet, mert a csapatának nem kell selejtezőt játszania.

„Az október jóval lazább lesz, mint szokott vagy mint más csapatoknak. Lesz egy Magyar Kupa selejtezőnk, utána kezdődik a bajnokság, ahol a második fordulóban játszunk az OSC-vel. Ez az egyetlen dolog, ami megnehezíti a helyzetünket, hiszen nem nagyon tudjuk elkezdeni az edzéseket. Valamennyire azért kell készülni erre a találkozóra, de nincs értelme teljes mellszélességgel, mert utána lesz két nap pihenőnk. Az első másfél hét az ilyen vegyes felvágott” - fogalmazott a Szolnok vezetőedzője.

Cseh Sándor még szorosabb bajnoki csatára számít az OSC-vel, az Egerrel és akár a Ferencvárossal is. Mint fogalmazott, ez a négy csapat nagyon erős. Úgy vélte, eddig sem lehetett panasz a magyar bajnokságra, de most még erősebb lesz. Az OSC- meccs után körülbelül egy hónapig felkészül a bajnokcsapat, mert, mint a vezetőedző elmondta, november közepétől kellene jól játszaniuk.

Tavaly a csapatok tudták, az lesz a Bajnokok Ligája hatos döntőjének házigazdája, aki a bajnokságot nyeri. Ebben leginkább az OSC, az Eger és a Szolnok volt érintett.

„Tudtuk, hogy ezért nagyon fontos megnyerni a bajnokságot. Benne volt a levegőben, biztosra vettük, hogy ott leszünk a final six-ben. Célunk, hogy megpróbáljunk elsők lenni a Bajnokok Ligája csoportunkban, hiszen akkor nem kellene negyeddöntőt játszanunk. Komoly tétje lesz a mérkőzéseknek” - mondta Cseh Sándor.

A csapatösszetétel változásairól - Varga Dániel, Madaras Norbert, Stefan Mitrovicsot és Decker Attila távozott, de érkeztek is klasszisok –, és az összecsiszolódásról szólva a vezetőedző kiemelte, nem hiszi, hogy nehéz lesz.

„Azoktól a játékosoktól, akik maradtak, több kell, azoktól pedig, akik eddig kiegészítőek voltak, vagy most érkezett fiatalok, szintén sok kell. Ez egy nagyon kemény munka, és az is, hogy egy olimpia után mindig nehéz egy ilyen csapatnak, ahol sok válogatott játékos volt. Van, aki jó kedvvel érkezik – vagy túl jó kedvvel – és van, aki szomorúan. Az ősz soha nem egyszerű, meg kell találni a csapattá érés motivációját, és azt is, hogy fontos legyen a siker” - fogalmazott a Szolnok vízilabdacsapatának vezetőedzője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
BL élőben: három magyar is kezd az Anfield Roadon

BL élőben: három magyar is kezd az Anfield Roadon

Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Sallai Roland is a kezdő tizenegyben szerepel az Anfield Roadon, a Liverpool–Galatasaray mérkőzésen. Három mérkőzés kezdődött 21 órakor a 2026-os BL-nyolcaddöntő utolsó estéjén, az angol és a török csapat csatája mellett a Tottenham az Atléticót, a Bayern München az Atalantát fogadja,

A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában

Ideiglenesen korlátozták a Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt – közölték szerdán a vállalatok.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Jókora mínusszal zárt a Wall Street a Fed döntése után

Jókora mínusszal zárt a Wall Street a Fed döntése után

A szerdai nap még jó hangulatban indult a tőzsdéken, délutánra azonban látványos hangulatromlás figyelhető meg, miután arról érkeztek hírek, hogy Izrael Irán legnagyobb gázlétesítményét bombázta. Az események hatására lefordultak a tőzsdék, kilőtt az olaj és a gáz ára, és nyomás alá került az arany. A magyar tőzsde is lefordult a nap elején látott emelkedéséből. Este a Fed a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az alapkamatot, viszont az előrejelzésen jócskán módosítottak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×