Infostart.hu
eur:
386.19
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Kovács Katalin: vége!

Befejezte pályafutását a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó Kovács Katalin. A Honvéd 31-szeres világbajnoka sajtótájékoztatón jelentette be: itt a vége élsportolói karrierjének.

A sportoló elérzékenyülten köszönte meg edzői, vezetői, csapattársai, támogatói munkáját, a szurkolók biztatását, és jelezte, hogy innentől szurkolója lesz a válogatottnak.

Elmondta: tervezi a jövőjét, amint lesz bejelentése, megteszi. Annyit elmondott, hogy pályafutásának sikereiből és gyermekkori táborélményeiből a gyermekeknek is vissza akar valamit adni.

Storcz Botond, a válogatott vezetőedzője, szintén háromszoros olimpiai aranyérmes megköszönte Kovács Katalinnak a kiemelkedő eredményeit, és felelevenítette a közös emlékeket. Megjegyezte, hogy a MOL-csapat tagja a sport iránti alázatával, szeretetével, hozzáállásával is kitűnt.

Molnár Imre, a Honvéd ügyvezető elnöke arról számolt be, hogy folytatják majd az együttműködést Kovács Katalinnal, aki ikon nemcsak a klubnál felnövő gyerekeknek, hanem az egyesület valamennyi versenyzőjének is.

Szollár Domokos, a MOL-csoport nemzetközi kommunikációs vezetője arra emlékeztetett, hogy 2001-ben kezdődött az együttműködés a versenyző és a cég között.

"Kati formálta az elmúlt 15 évben a MOL szponzorációs karakterét. Nagyon hálásak vagyunk, hogy az arculatunkhoz is hozzájárult, és számos tehetséget inspirált. Kati, nekünk mindig Te leszel az első" - fogalmazott Szollár Domokos.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×