Infostart.hu
eur:
384.95
usd:
332.05
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Schmitt Pál: nem veszik rossz néven a lobbizást

A 2024-es budapesti olimpia megrendezésének jogáért lobbizik majd Rióban Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja.

Lesz alkalom lobbizni a budapesti olimpiai pályázatért a riói ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Schmitt Pál. Kifejtette: most lehet személyesen találkozni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaival, míg legközelebb erre csak jövő szeptemberben, Limában, a 2024-es házigazda kijelölésekor lesz lehetőség.

„Nem is veszik rossz néven, sőt, azzal kezdik a beszélgetést, hogy mi van Budapesttel” - tette hozzá.

A volt köztársasági elnök a NOB tagok felé azt az álláspontot képviseli majd, hogy Budapest képes olimpiát rendezni, a megvalósíthatósági tanulmány az Agenda 2020 előírásainak teljes egészében megfelel. A magyarországi olimpia mellett szól egyebek mellett, hogy ebben a régióban még nem rendeztek ötkarikás játékokat, a vetélytársaknál ezzel szemben már négyet-ötöt – emelte ki.

A MOB tiszteletbeli elnöke beszélt arról is, hogy a budapesti rendezés társadalmi támogatottsága 60 százalék körül van, de ez még emelkedhet egy sikeres riói szereplés után is. A NOB által megbízott cég jövő februárban-márciusban méri fel, hogy mennyien állnak a pályázat mellett – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×