Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Szombaton startol a Mozdulj, Balaton!

Szombaton indul a XII. Mozdulj, Balaton! programsorozat, amely idén 34 település 37 strandján várja a sportolni vágyókat.

A szervezők közleménye szerint több helyszínre új eszközök és sportszerek kerültek. A Balaton Fejlesztési Tanács és a Magyar Vízilabda Szövetség megállapodásának köszönhetően mintegy húsz strand kap felfújható vízilabdakapukat és labdákat.

A résztvevők igényei, illetve a pályák adta lehetőségek figyelembevételével kispályás labdarúgásban, strandröplabdában, strandkézilabdában, tollaslabdában, lábteniszben, petanque-ban, valamint a vízben űzhető sportágakban lesz lehetőség versenyek indítására.

A programokra július 9. és augusztus 20. között kerül sor, minden szombaton általában 14 órától. Ezen kívül a helyi szervezők még két, szabadon választott időpontot is megadnak. A sorozat augusztus 27-én Vonyarcvashegyen zárul, ahol a résztvevő strandok egy-egy kispályás labdarúgó-, strandröplabda- és streetball-csapata vesz részt a hagyományos sporttalálkozón.

A közleményben Bartsch János főszervező kiemelte, hogy a programsorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportügyekért Felelős Államtitkársága, a települési önkormányzatok és városüzemeltetési szervezetek támogatásával, a Balaton Fejlesztési Tanács szervezésében valósul meg.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×