Infostart.hu
eur:
386.09
usd:
331.52
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Lemondott az argentin szövetségi kapitány

Lemondott posztjáról Gerardo Martino, a Copa America fináléjában vesztes argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A szakember távozását kedden jelentette be az argentin szövetség, mely 2014 augusztusában nevezte ki a korábban az FC Barcelona vezetőedzőjeként is dolgozó trénert a válogatott élére.

A búcsúzó kapitány döntését a szövetségben tapasztalt vezetői válsággal magyarázta, illetve azzal, hogy emiatt a szintén általa vezetett olimpiai együttes keretének kijelölése is komoly nehézségekbe ütközik.

Az argentin csapat Martino vezetésével 29 meccsen 19 győzelmet aratott és hét döntetlen mellett mindössze három vereséget szenvedett. Ugyanakkor az idei és a tavalyi Copa Americán is elbukott a gárda a fináléban, mindkétszer Chilével szemben, büntetőpárbajt követően.

Az idei, Egyesült Államokban rendezett torna végén a csapat szupersztárja, Lionel Messi azonnal bejelentette, hogy visszavonul a válogatottságtól, s több más meghatározó futballista is hasonló lépést fontolgat.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Hangosan dübörögnek a harci dobok: egyre többen számítanak háborúra, Amerika lépése döntő lehet

Hangosan dübörögnek a harci dobok: egyre többen számítanak háborúra, Amerika lépése döntő lehet

A Kínai Népköztársaság (vagyis Kína) fokozza a nyomását a Kínai Köztársaságra (Tajvan), azzal fenyegetve a „kvázi független” szigetet, hogy akár háborút is kockáztatnak a céljaik eléréséhez. A potenciális forgatókönyvek száma egyre növekszik, az óvatos megközelítéstől a pusztító háborúig bármit lehetségesnek tartanak a szakemberek. Ez az Egyesült Államok lehetséges közbelépésére is hatást gyakorol. A cikkben annak járunk utána, hogy miként indulhat meg a háború a Távol-Keleten, és erre milyen válaszokat adhat a washingtoni vezetés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×