Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Mehet Rióba Pétervári-Molnár Bendegúz!

Pétervári-Molnár Bendegúz kvótát szerzett a riói játékokra normál súlyú egypárevezősben. A magyar sportoló azzal harcolta ki az indulási jogot, hogy kedden harmadik helyen végzett a szám döntőjében a luzerni, úgynevezett végső olimpiai kvalifikációs regattán.

Pétervári-Molnár remekül versenyzett a fináléban, ahol az első három helyezett jutott kvótához. A nemzetközi szövetség honlapjának közvetítése szerint féltávnál, 1000 méternél még az utolsó helyen haladt, ezután azonban felzárkózott az élbolyhoz, az utolsó métereken nagyszerűen hajrázva megelőzte dán riválisát, így harmadikként haladt át a célvonalon.

A Budapesti Evezős Egyesület 23 éves versenyzője az első magyar evezős kvótát szerezte a riói játékokra. A magyaroknak még két keddi döntőben van lehetőségük indulási jogot szerezni.

Kvótát szerzett a Simon, Juhász duó is

Budapest/Luzern, 2016. május 24., kedd (MTI) - A Simon Béla, Juhász Adrián evezősduó kvótát szerzett a riói játékokra kormányos nélküli kettesben. A magyar egység azzal harcolta ki az indulási jogot, hogy kedden a második helyen végzett a szám döntőjében a luzerni, úgynevezett végső olimpiai kvalifikációs regattán.

Címlapról ajánljuk
Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Donald Trump amerikai elnök szerint „terv szerint halad” az Irán elleni légi hadjárat, és mint fogalmazott, Irán új vezetése „tárgyalni akar, amit el is fogadtam, beszélek velük”. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, az Iráni elleni csapások a következő napokban erősödni fognak, és most teljesül, „amit 40 éve remélünk, hogy megsemmisítő csapást mérünk a terrorista iráni rezsimre”.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×