eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó

Megállítható-e még a Leicester, kell-e félnie a Barcelonának?

A hajrához közeledik a legerősebb négy európai bajnokság 2015–2016-os idénye. Németországban a Bayern, Olaszországban a Juventus fölényesen vezet. A papírforma szerint mindkettő megvédi a bajnoki címét. Angliában két olyan csapat áll a legjobban, amelynek még a „dobogóra” kerülését is nagy meglepetésnek tartották volna az idény előtt. Spanyolországban a Barcelona saját maga számára tette izgalmassá a hajrát.

Németországban a legutóbbi három idényben is első Bayern München hét ponttal vezet a Borussia Dortmund előtt. A sárga-feketék előnye húsz pont a legutóbbi fordulóban a Herthát megelőző Bayer Leverkusen előtt, ami egyben azt is jelenti, biztosan a két „óriás” végez az első két helyen.

A Dortmund még 12 pontot gyűjthet, összesen 83 pontig juthat, tehát, ha a Bayern a következő két bajnokiját megnyeri, matematikailag is bebiztosítja története 26. bajnoki elsőségét. (Ebből egyet nem a Bundesliga megalapítása óta, hanem 1932-ben szerzett, a magyar Dombi „Little” Richárd irányításával.) Úgy fest, Pep Guardiola úgy búcsúzik, hogy mind a három Bundesliga-idényében megszerzi a bajnoki címet.

A bajoroknak a hátralévő fordulókban még két élcsapattal kell játszaniuk, szombaton Berlinben, a Hertha BSC vendégei lesznek, majd egy héttel később a Borussia Mönchengladbachot fogadják. (Végül az Ingolstadttal és a Hannoverrel meccselnek majd.) A Gladbach nincsen jó formában, de 2015-ben mind a két, a Bayern elleni bajnokiját megnyerte.

A Borussia Dortmundnak már nincsen hátra rangadója, mérkőzései sorrendben: VfB Stuttgart (i), Wolfsburg (o), Eintracht Frankfurt (i), Köln (o). Ahogyan fentebb említettük, a sárga-feketék 71 pontnál járnak, ez pontosan annyi, mint az előző három idénybeli csúcsteljesítményük, a 2013–2014-es. Tavaly májusban mindössze 46 ponttal zárták a bajnokságot, ahhoz képest kiváló idényt futnak.

A Bayern 2013-ban 91, 2014-ben 90, 2015-ben mindössze 79 ponttal lett bajnok, miután a legutóbbi két szezonban az áprilist elrontotta. 2016-ban szinte bizonyosan a 2014-es és a 2015-ös finis közötti eredménnyel fejezi majd be a szezont.

Nagy harc várható a német élvonalban a BL-indulást jelentő harmadik és a BL-selejtezőt érő negyedik helyért. Jelen állás szerint a Leverkusennek 51, a Herthának 49, a Mönchengladbachnak, a Mainznak és a Schalkénak 45-45 pontja van. (A 8. helyen szerénykedő Wolfsburg nem fog tudni érdemben beleszólni ebbe a kérdésbe.)

Dárdai Pál csapatának a pozíciója nem rossz, de pokolian nehéz a sorsolása. Először a Bayernt fogadja, majd játszik még két riválisával, a Leverkusennel (i) és a Mainzcal (o is, közben pedig vendégül látja a Darmstadt.

A riválisok közül a legutóbbi öt meccsén kapott gól nélkül győztes Leverkusen a Herthához hasonlóan nehéz végjátékra készülhet, ellenfelei a Schalke (i), a Hertha (o), a Mönchengaldbach (i) és az Ingolstadt (o). A Mönchengladbach a legutóbbi négy meccséből hármat elveszített, s még lesz két nagyon nehéz fellépése idegenben a Bayern, s otthon a Leverkusen ellen. De nem lesz sima az utóbbi hetekben feljavult Hoffenheim (o) ellen sem. A Darmstadt elleni idegenbeli meccs zárja a sort.

A fentiek alapján a Hertha megőrizhet négypontos előnyéből valamennyit a Gladbach ellen, de mi lesz a Schalkéval és a Mainzcal? A gelsenkircheniek az előző hetekben letudták a Dortmundot és a Bayernt, de a következő fordulóban a bombaformában lévő Leverkusent fogadják. További hátralévő ellenfeleik a Hannover, az Augsburg és a Hoffenheim. A mainziak a Frankfurt (i) és a HSV (o) után mennek Stuttgartba, majd az utolsó fordulóban, alkalmasint nagyon sok mindenről döntő találkozón, fogadják a Hertha BSC-t.

Olaszországban a Juventus különleges bravúr előtt áll: sorozatban ötödször lehet bajnok. Hasonlóra korábban csak az előd, a Juve 1930 és 1935 között legénysége volt képes a pályán. (Az Inter 2005 és 2010 között ugyancsak ötször lett bajnok, de ebből az elsőt a Juve megbüntetése után, a szövetségtől kapta meg.) A torinói gárda 79 pontot gyűjtött eddig, öt fordulóval a zárás előtt kilenc ponttal előzi meg a Napolit, a legutóbbi 23 fordulóban 22 győzelmet aratott, veretlen maradt.

Felettébb valószínűtlen tehát olyan léptékű botlás, amely veszélyeztetné az újabb címet. Massimiliano Allegri együttese a Lazióval (o), a Fiorentinával (i), a Carpival (o), a Veronával (i) és a Sampdoriával (o) játszik még, nem nevezhető rettenetes sorsolásnak. A Napoli a legutóbbi három fordulóban mindössze három pontot szerzett, s csak az AS Roma két döntetlenének köszönheti, hogy magabiztosan őrzi a második helyet. A déliek számára mindazonáltal tartogathat még izgalmat a végjáték, hiszen április 25-én az egyelőre ötpontos hátrányban lévő AS Roma vendégei lesznek.

A Serie A-ból az első kettő kerül a Bajnokok Ligája főtáblájára, a harmadik játszhat a selejtezőben. A negyedik és az ötödik az Európa Ligában indulhat. (A Juventus ellen kupadöntőt játszó AC Milan is ott indulhat, a Juve bajnoki címe esetén függetlenül a finálé eredményétől.) A BL-selejtezőre, ha a Roma lendülete megtörik, még az Internek is van némi esélye. Annál is inkább, mert az utóbbi hetekben jó formába került, s mert nem nehéz a hátralévő programja: a hetedik helyen álló Sassuoló pozíciója a legjobb riválisok közül.

Angliában a Leicester City öt ponttal vezet a Tottenham Hotspur és tizenhárommal az egy mérkőzéssel kevesebbet játszott Arsenalt és Manchester Cityt. A Premier League 1992 nyári megalapítása óta mindössze egyszer, 1995-ben lett bajnok nem londoni, vagy manchesteri csapat – a Blackburn Rovers.

A Tottenham, amely a legutóbbi hat idényben mindig a negyedik–hatodik hely között zárta az idényt, s a Premier League-ben még soha nem tudott a képzeletbeli dobogóra felállni, még 12 pontot szerezhet, tehát maximum 80 pontig juthat. A Leicester így, ha nyolc pontot begyűjt, a Spurs esetleges nagy menetelésétől függetlenül biztosan bajnok lesz. Október közepe óta mindössze egyszer, december közepétől január közepéig volt olyan periódusa Claudi Ranieri „rókáinak”, amelyben kevesebb pontot szereztek a most szükségesnél.

A Leicester, amely 2014-ben került ismét, tízéves szünet után vissza a Premier League-be, a 2014–2015-ös szezonban csupán 41 pontot gyűjtött, most pedig 73-nál tart, s még van négy mérkőzése. Ellenfelei a Swansea (o), a Manchester United (i), az Everton (o) és a Chelsea (i) lesznek. A 64 éves Claudio Ranieri, aki 2014 őszén nagyott bukott a görög válogatottal, ért már el pályafutása során sikereket. A legnagyobb a Valencia élén elért európai Szuperkupa-elsőség, valamint egy olasz és egy spanyol kupagyőzelem volt. De bajnoki címet a legmagasabb osztályban még soha nem tudott szerezni!

A második helyezett Tottenham Hotspur ugyancsak játszik még a Chelsea-vel, valamint a West Brom, a Southampton és a Newcastle lesz az ellenfele. A Spurs ugyan a legtöbb gólt szerezte és a legkevesebbet kapta eddig, mégis „csak” második.

A Manchester City és az Arsenal egyaránt még 15 pontot gyűjthet, tehát maximum 75-ig juthat. Ha a Leicester csak egyet is megnyer a hátralévő négy mérkőzéséből, biztosan megelőzi Manuel Pellegrini és Arsène Wenger alakulatát.

Reális a Primera Divisiónban van még a legtöbb bajnokesélyes, a Barcelona vergődése miatt tömörült az élboly. A Barça és az Atlético 76, a Real Madrid 75 ponttal áll. A hátralévő ellenfeleik a kövedtkezők.

Barcelona: Deportivo (i), Sporting (o), Betis (i), Espanyol (o), Granada (i). Az öt ellenfélből egyelőre a Depor áll a legjobban a táblázaton, a tizenharmadik. De nem szerencsés ebből kiindulni, hiszen a vasárnap a Camp Nouban győző Valencia pedig a tizenkettedik... Ugyanakkor a rosszban is van jó: a három éllovasból csak a Barcelona összpontosíthat immár a BL és a bajnokság közül csak az utóbbira.

Atlético Madrid: Athletic Bilbao (i), Málaga (o), Rayo (o), Levante (i), Celta (o). Ez „nehezebb” lista, a Celta a hatodik, a Málaga nyolcadik. Ráadásul közben a Bayern Münchennel is meg kell mérkőzni.

Real Madrid. Villarreal (o), Rayo (i), Real Sociedad (i), Valencia (o), Deportivo (i). Kétségtelenül ez a legnehezebb, „megspékelve” a Manchester City elleni Bajnokok ligája-elődöntővel. Ezért is meglepő, hogy a barcelonai Sport olvasói szerint a „királyi klub” a legesélyesebb a bajnoki címre.

Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×