eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Pengeélen múlt, de olimpiai résztvevő a férfi párbajtőrcsapat!

A magyar férfi párbajtőrcsapat megnyerte a vancouveri világkupaversenyt, ezzel kiharcolta a riói olimpiai részvételt.

A Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter kvartett a legjobb 16 között a cseheket győzte le 30-22-re, majd a negyeddöntőben a világelső franciákon jutott túl egyetlen tussal, hosszabbításban 39-38-ra. Az elődöntőben az észteket verte hasonlóan kiélezett küzdelemben, ugyancsak ráadásban esett tussal 15-14-re, az aranyéremért és ezzel együtt a riói kvótáért pedig a kazahokat 42-36-ra.

A magyarok olimpiai részvételéhez az is kellett, hogy az egyiptomiak a világranglistán ne kerüljenek be az első 16 közé, mert ezzel Afrika helye felszabadult, illetve, hogy a dél-koreaiak a rangsorban maradjanak a legjobb négyen kívül. Mindkét feltétel hamar megvalósult, mert az egyiptomiak a 32-es tábla első körében 26-25-re kikaptak a japánoktól, a dél-koreaiak pedig a nyolcaddöntőben 43-32-re az észtektől. Utóbbiak később az olaszokat is legyőzték, ezzel - a hazai szövetség honlapjának beszámolója alapján - veszélyessé váltak a magyarokra, akárcsak a kazahok, akik szintén bejutottak a legjobb négy közé. Végül a magyar csapat mindkét riválisát felülmúlta, amivel kiharcolta az olimpiai részvétel jogát. A riói induláshoz még arra is szükség volt, hogy a németek és a csehek a magyarok mögött maradjanak a rangsorban, s előbbiek a negyeddöntőben, utóbbiak pedig egy körrel hamarabb fejezték be menetelésüket.

A csapatkvóta azt is jelenti, hogy a férfi párbajtőrözők egyéni versenyében maximális létszámmal - három fővel - lehetnek majd ott Rióban a magyarok.

A női párbajtőrözők Buenos Airesben versenyeztek, ahol a Budai Dorina, Kun Anna, Révész Julianna, Szász Emese összeállítású csapat kilencedik lett. Ebben a szakágban a magyar válogatott nem indulhat a nyári játékokon, Szász azonban egyéniben kvótát érő helyen áll. Részvétele a március közepi, budapesti WestEnd Grand Prix-n dől majd el.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×