eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Air Race - Rajt a hétvégén Abu-Dzabiban

A hétvégén Abu-Dzabiban rajtol el a világ legjobb műrepülőit felvonultató sorozat, a Red Bull Air Race, amelynek versenyeit megújult formában bonyolítják majd le, és amely júliusban Budapestre is ellátogat.

A sorozat sajtószolgálatának tájékoztatása szerint az idei világbajnokságnak nyolc állomása lesz. Minden helyszínen úgy zajlik majd a viadal, hogy az első körben hét egymás elleni párharcot vívnak a pilóták, innen a hét győztes és a vesztesek leggyorsabbika jut tovább a következő fordulóba. A második kör ismét egyenes kieséses rendszerben zajlik majd, a négyes döntőben pedig már nem egymás, hanem az óra ellen repülnek a versenyzők.

A 2005-ben útjára indított világbajnokságnak - amelyet a világ leggyorsabb versenyének is neveznek - az idei lesz a nyolcadik idénye. A népes közönséget vonzó sorozat - Besenyei Péter közreműködésének is köszönhetően - valójában 2003-ban indult, de világméretűvé 2005-re fejlődött. A pilótáknak az egyes versenyeken a felfújható oszlopokkal kijelölt kapuk között átrepülve kell a lehető legrövidebb idő alatt teljesíteniük a pályát. Budapesten 2003 és 2009 között, a Duna felett rendeztek futamot.

Besenyei Péter - akit a sorozat honlapja az Air Race "keresztapjának" nevez - 2003-ban megnyerte a sorozatot, 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban második, 2007-ben harmadik volt. Tavaly a brit Nigel Lamb diadalmaskodott.

Az idénynyitó abu-dzabi verseny után Japánba, Csibába, az oroszországi Szocsiba, július 4-én és 5-én Budapestre, majd az angliai Ascotba, az osztrák Spielbergbe, valamint az egyesült államokbeli Fort Worth-be és Las Vegasba látogatnak el a műrepülők.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×