Az eredményhirdetésre a Nagy Sportágválasztó szombati rendezvényén került sor, ahol az ifjú talentumokat Kovács Katalin olimpiai és világbajnok kajakozó, a program zsűritagja köszöntötte.
A pályázat keretében eszközvásárlásra vagy útiköltséghez igényelhettek támogatást azok a 10-18 év közötti tehetségek, akik hazai vagy nemzetközi versenyeken jó eredményeket értek el, de további fejlődésükhöz anyagi támogatásra van szükségük.
A szervezők beszámolója szerint a márciusban közzétett felhívásra közel 800 pályázat érkezett mintegy 40 különböző sportágból. Közülük választotta ki a zsűri és az Új Európa Alapítvány kuratóriuma a támogatottakat. A döntésnél elsődleges szempont az eredményesség volt, de igyekeztek azokat is segíteni, akiknél ezt családi vagy anyagi körülményei indokolták. Összesen 113-an kaptak támogatást 26 millió forint értékben.
A MOL segíti a 18. életévüket már betöltött, de eredményes sportpályafutást folytató korábbi pályázóit is a Tehetségtámogató Klasszis program keretében. Ebben a kategóriában idén 15 sportoló jutott segítséghez közel 5 millió forint összegben.
A támogatottak között van többek között Márton Anna junior világbajnok kardvívó, Sztankovics Anna úszóolimpikon és Rapport Richárd, a jelenlegi legjobb magyar ifjúsági sakkozó.
A mostaniakkal együtt a Tehetségtámogató Program 2005-ös indulása óta a MOL már több mint 1600 fiatal sportolót és csapataikat támogatta közel 300 millió forint értékben.
Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes