Infostart.hu
eur:
390.53
usd:
331.4
bux:
110550.56
2025. december 23. kedd Viktória

Két magyar bronz a szombati londoni mérleg

Két bronzéremmel gyarapodott szombaton a magyar csapat össztermése a londoni olimpián: a kajakos Douchev-Janics Natasa 200 méteren délelőtt, az öttusázó Marosi Ádám pedig este végzett a harmadik helyen versenyében.

A háromszoros olimpiai bajnok Janics - aki csütörtökön Kovács Katalinnal párosban második volt 500-on - a győzelemért szállt harcba a legrövidebb távon, de nem tudta megismételni az elő-, illetve középfutamban nyújtott jó teljesítményét, a szembeszeles pályán ezúttal gyorsabb volt nála az új-zélandi Lisa Carrington és az ukrán Inna Oszipenko-Radomska. Ezzel együtt a magyar válogatott a sportági éremtáblázat élén végzett.

Marosi a vívás után hatodik, az úszást követően hetedik volt, majd hibátlanul lovagolt, így ötödikként vágott neki a lövészetekkel kombinált futásnak, melyben két helyet előrelépett. A másik magyar induló, Kasza Róbert - aki a lövészetes futás előtt még a negyedik helyen állt - 12. lett. Győzött a cseh David Svoboda, míg másodikként a kínai Cao Csung-zsung zárt.

A várakozásokon felül szerepelt egyébként délelőtt a még csak 21 éves, ifjúsági világbajnok kajakos Dudás Miklós, aki hatodikként ért célba - azaz pontot szerzett - 200 méteren. A szerdán 1000 méteren hatodik kenus Vajda Attila 200-on a B döntőben lapátolt, ahol harmadik lett, ezzel összesítésben a 11. helyen fejezte be a versenyt.

A szabadfogású birkózók 120 kg-os súlycsoportjában szőnyegre lépett Ligeti Dániel a sorsolás folytán a legnehezebb ágra került, s már az első mérkőzésén vereséget szenvedett a világbajnok fehérorosz Alekszej Semarovtól, aki azonban a negyeddöntőben kikapott, így a magyar már a vigaszágon sem folytathatta szereplését.

A világcsúcsot és orosz sikert hozó női 20 km-es gyaloglásban Madarász Viktória a 41. helyen ért célba.

A magyar küldöttség az eddigi 15 hivatalos versenynap során nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet gyűjtött.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a japán atomenergia újjászületésével derülhet ki, hogy Németország tévúton jár

Szakértő: a japán atomenergia újjászületésével derülhet ki, hogy Németország tévúton jár

Másfél évtizeddel a fukusimai katasztrófa után Japán újraindítja a a világ legnagyobb atomerőművét. A Kasivazaki–Kariva lesz az első olyan nukleáris létesítmény, amit a fukusimai erőművet is üzemeltető Tokyo Electric Power Company működtethet. Aszódi Attila atomenergia-ügyi szakértő, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja beszélt a részletekről az InfoRádióban.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×