Infostart.hu
eur:
391.09
usd:
331.76
bux:
110884.11
2025. december 23. kedd Viktória

Kasza és Marosi hatodik vívásban

Kasza Róbert és Marosi Ádám egyaránt 880 pontot szerzett vívásban szombaton a londoni olimpia öttusaversenyén, így az első szám után a hatodik helyen állnak.

A pénteken még a magyar férfi kézilabda-válogatott elődöntőjének is otthont adó Copper Boxban a 26 éves Kasza 13 összecsapás után a második helyen állt. A magyar szurkolók egy "Go Robert Kasza go" feliratú magyar zászlóval felszerelkezve buzdították a KSI idén Eb-ezüstérmes versenyzőjét, aki a verseny középső szakaszában visszaesett, de azért megőrizte helyét a jobbak között. Végül 20 győzelemmel és 15 vereséggel zárt.

A 2009-ben világbajnok Marosi gyengén kezdett, első hat asszójából ötöt elvesztett. Aztán fokozatosan belelendült a 28 éves öttusázó, s 25 találkozó után már hatodik volt, holtversenyben többek között Kaszával. Õ ugyanolyan mérleggel végzett, így csak 20 ponttal maradt 900 pont alatt.

"Versenyben vagyunk, bár páran megszöktek azzal, hogy 1000 pontot vívtak" - értékelt Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

"Marosi gyengén kezdett, de aztán talpra állt, Robi pedig egy-két tust elidegeskedett" - tette hozzá.

Az első tusa után a cseh David Svoboda vezeti 1024 ponttal a 36 fős mezőnyt, de szintén kiemelkedően vívott az idei világbajnok orosz Alekszandr Leszun (1000 p) és a kínai Cao Csung-zsung (Cao Zhongrong). A címvédő orosz Andrej Mojszejev 928 pontot gyűjtött, s ezzel ötödik.

Az öttusázók magyar idő szerint 14:20-tól az úszással folytatják szereplésüket a szintén az Olimpiai Parkban található Vizesközpontban.

Címlapról ajánljuk
Ezeket tanácsolja a szakértő, hogy biztonságosak legyenek az ünnepi fogások

Ezeket tanácsolja a szakértő, hogy biztonságosak legyenek az ünnepi fogások

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal élelmiszeriparért és élelmiszerbiztonsági ellenőrzésért felelős elnökhelyettese az InfoRádióban arról beszélt, mire figeljünk a nyers húsok, halak és tojás esetén annak érdekében, hogy semmilyen emésztőrendszeri panasz, megbetegedés ne árnyékolja be az adventi és karácsonyi időszakot.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×