Az E csoport valenciai találkozójának kulcsfigurája Juan Mata lehet. A spanyol válogatott középpályás a nyáron a Valenciából szerződött a Chelsea-hez, ahol nagyon gyorsan megvetette a lábát. A Kékek másik spanyol játékosa, Fernando Torres hajdanán, még az Atlético csatáraként nyolc mérkőzésen két gólt szerzett a Valencia ellen.
Érdekes, hogy a két fiatal edző, Unai Emery és André Villas-Boás kifejezetten jó, mondhatni baráti viszonyban vannak egymással. A legutóbbi bajnoki eredményeket tekintve a Chelsea van jobb formában, a hét végén simán nyert a Swansea ellen. A Valencia - a Barcelona elleni döntetlen után - kikapott a Sevillától, ez volt az első veresége tíz mérkőzésen.
A csoport másik mérkőzését a Bayer Leverkusen és a Genk játssza. A belga bajnoknál minden bizonnyal szerepet kap Köteles László és Tőzsér Dániel is. A két csapat játszott egymással a nyáron előkészületi mérkőzést, akkor a tartalékos Genk ellen a Leverkusen simán nyert. Most ellenben a németeknek sok a sérültje, noha az influenzájából kigyógyult Michael Ballack bizonyára pályára lép.
Az F csoportban az Arsenal a görög Olympiakoszt fogadja. Arsene Wenger menedzser azt mondta, tudja, hogy olyan vonaton ülnek, ami kicsit késve hagyta el az állomást - azaz utol kell érniük magukat, javulniuk kell. A BL-ben még a legkisebb a baj, ott a Dortmund elleni nyitó 1-1 nem számított rossz eredménynek. A gond, hogy túlságosan is Robin van Persie-től függ az eredményesség. Sok a sérült, Gervinho, Koscielny, Walcott és Wilshere is csatlakozott a sérültek listájához. Az Olympiakosz még sohasem szerzett pontot BL-mérkőzésen Angliában.
A G csoportban Huszti Szabolcs csapata, a hazai pályán immár 12 mérkőzés óta veretlen Zenit az Európa Liga legutóbbi győztesét, a Portót fogadja. A magyar középpályás a keret tagja, a legutóbbi bajnokin, a Tom Tomszk ellen szűk félórát játszott. Az oroszoknál két portugál is várja a Sárkányokat, közülük Bruno Alves eltiltott, Danny ellenben játszik.
A Barcelona a BATE Boriszov vendége lesz. Viktor Goncsarenko, a fehéroroszok edzője kikérte Kurban Bergyijev tanácsait, utóbbi sikerre vezette a Rubin Kazanyt a katalánok ellen. (2009 őszén a Rubin két meccsen 4 pontot szerzett a Barca ellen. De egy évvel korábban a Sahtar ellen is csak ötvenszázalékos volt a katalánok mérlege. Igaz, 2009-ben a Dinamo Kijevet kétszer legyőzték. 2010 őszén a Rubin Kazanyban döntetlent játszott a Barcelonával.) Pep Guardiola csapata, amelyben Iniesta, Alexis Sánchez és a frissen műtött Ibrahim Afellay sérült, immár 16 mérkőzésen, április óta veretlen.
A szerdai program:
Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló:
E csoport:
Valencia (spanyol)-Chelsea (angol) 20:45 ó
Bayer Leverkusen (német)-Genk (belga) 20:45 ó
F csoport:
Arsenal (angol) -Oylimpiakosz (görög) 20:45 ó
Olympique Marseille (francia)-Borussia Dortmund (német) 20:45 ó
G csoport:
Zenit (orosz) -FC Porto (portugál) 18:30 ó
Sahtar Donyeck (ukrán) -APOEL Nicosia (ciprusi) 20:45 ó
H csoport:
BATE Boriszov (fehérorosz) -FC Barcelona (spanyol) 20:45 ó
AC Milan (olasz) -Viktoria Plzen (cseh) 20:45 ó
Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes