Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Az Arsenal fellebbez Wenger eltiltása ellen

Az Arsenal hivatalosan fellebbezett az Európai Labdarúgó Szövetségnél (UEFA) azt követően, hogy vezetőedzőjét, Arséne Wengert két mérkőzésre eltiltotta, mert megszegte a korábbi eltiltásával járó korlátozásokat csapata múlt keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésén.

Wenger az Udinese ellen 1-0-ra megnyert selejtezős összecsapáson csak a VIP szektorban foglalhatott helyet, az előző idényben ugyanis egymeccses eltiltással sújtották, mert az FC Barcelonával szemben elveszített nyolcaddöntős párharc után élesen kritizálta a visszavágót vezető bíró tevékenységét. A szakember azonban kedd este mobiltelefonon kommunikált, a mellette helyet foglaló Boro Primorac edző segítségével sms-üzeneteket juttatott el a kispadra, s ezzel az UEFA tájékoztatása szerint megsértette az érvényben lévő büntetésére vonatkozó szabályokat.

"Egy nézetkülönbség van az Arsenal és az UEFA között, ugyanis először nekünk azt mondták, hogy Primorac segítségével kapcsolatban lehet Pat Rice másodedzővel, ezt követően pedig azt, hogy mégsem" - nyilatkozta Mark Gonella, a londoniak szóvivője.

A 61 esztendős szakember múlt kedden úgy nyilatkozott, a szabályzat nem egyértelmű, az ő értelmezésében mindenben az előírások szerint cselekedett.

A BL-csoportkörbe jutásért zajló párharcok visszavágóit kedden és szerdán rendezik, az Arsenal szerdán lép pályára Udinében.

Az UEFA kedden délután bejelentette, Wenger leülhet a kispadra az Udinese elleni visszavágón, a két találkozóra szóló eltiltás ugyanis addig nem jogerős, amíg a kontinentális szervezet illetékes bizottsága nem határoz a klub fellebbezésével kapcsolatban, erre pedig csak a szerdai összecsapás után kerül majd sor.

Az udinei találkozó tétje a BL csoportkörébe jutás.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×