Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Asztmája akadályozta Cseh Lászlót a sanghaji medencében

Kis Gergő a 800 m gyors után 1500 méteren is bronzérmes lett a sanghaji vizes világbajnokságon: a 23 éves magyar úszó a zárónapi döntőben új országos csúccsal csapott célba harmadikként. A helyi idő szerint vasárnap este másik magyar szereplője, Verrasztó Dávid a hatodik helyen végzett 400 m vegyesen.

Kis sokáig hatodik volt, aztán fokozatosan jött előre, 400 méternél az ötödik, 950-nél pedig már a negyedik pozícióban haladt, majd rendületlenül nyomult tovább: 350 méterrel a vége előtt vette át a harmadik helyet, és hatalmas hajrában meg is őrizte azt. A bronzérmet jelentő, s új magyar csúcsot érő ideje: 14:45.66 perc!

Verrasztó, a tavalyi budapesti Eb ezüstérmese, a selejtezős teljesítményétől kevéssel elmaradva (4:15.01 p) 4:15.67 perc alatt tudta le a távot, s utóbb okkal volt kissé bosszús amiatt, hogy legjobbjával érmes lehetett volna.

A 400 m vegyes másik magyar indulója, Cseh László az esti fináléban már nem szerepelhetett, a vasárnap délelőtti előfutamból ugyanis nem jutott tovább a 2010-es Európa-bajnok, a 200 m vegyes sanghaji bronzérmese. A többszörös világbajnok és olimpiai ezüstérmes hatalmas - és kellemetlen - meglepetést szerezve csak a 22. időt úszta (4:22.26 p), s kiesett...

Kiss László szövetségi kapitány utóbb szomorúan mondta: "Ma volt itt, Sanghajban a legrosszabb az idő, mióta itt vagyunk, és a rettenetesen párás levegő a legrosszabbat tette az asztmával küzdő Lacival, aki elfeketedett szájjal jött ki a medencéből, alig kapott levegőt. Csoda, hogy egyáltalán végigbírta a számot..."

A nők 400-as vegyes selejtezőiben is két magyar próbálkozott - egyformán eredménytelenül. Sem az Európa-bajnoki bronzérmes Jakabos Zsuzsanna, sem - világbajnoki címvédő létére - Hosszú Katinka nem jutott tovább az előfutamból. Előbbi összesítésben a 10. lett, utóbbi pedig még hátrébb, csak a 15. pozícióban végzett.

Meghiúsultak a 4x100 méteres férfi vegyesváltóval kapcsolatos magyar remények is: a Bernek Péter, Gyurta Dániel, Biczó Bence, Kozma Dominik összetételű négyesnek a legjobb tizenkét staféta közé kellett volna beférkőznie, hogy már most biztosítsa helyét a jövő nyári olimpiára, de a terv nem vált valóra. Ráadásul nemcsak a nyolcas döntő úszott el, hanem egyelőre a londoni kvóta is, a kvartett tudniillik csak a 15. lett, mindössze két rivális váltót megelőzve.Az Egyesült Államok csapata végzett az éremtáblázat élén a vasárnap zárult sanghaji vizes világbajnokságon. A magyarok öt dobogós helyet szereztek: Gyurta Dániel címét megvédve aranyérmes lett 200 m-es mellúszásban, Cseh László (200 m vegyes), Kis Gergő (800 m és 1500 m gyors), valamint Gercsák Csaba (25 km-es nyíltvízi úszás) pedig harmadikként ért célba számában.

Az éremtáblázat:
(Arany Ezüst Bronz)
Egyesült Államok 17 6 9
Kína 15 13 8
Oroszország 8 6 4
Brazília 4 - -
Olaszország 3 4 2
Nagy-Britannia 3 3 -
Ausztrália 2 10 4
Franciaország 2 4 5
Hollandia 2 1 3
Görögország 2 1 1
Dánia 2 1 -
Németország 1 3 9
Svédország 1 1 -
MAGYARORSZÁG 1 - 4
Bulgária 1 - -
Fehéroroszország 1 - -
Koreai Köztársaság 1 - -
Norvégia 1 - -
Svájc 1 - -
Kanada - 4 3
Japán - 4 2
Spanyolország - 1 5
Lengyelország - 1 -
Szerbia - 1 -
Dél-afrikai Köztársaság - - 3
Mexikó - - 2
Horvátország - - 1
Ukrajna - - 1

Férfi 100 m-es hátúszásban és női 100 m-es gyorsúszásban két aranyérmet osztottak ki.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×