Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Papíron a portugálok az esélyesebbek a németek ellen

Csütörtöktől már az egyenes kieséses szakasz következik az osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon. Az első negyeddöntő rögtön egy futballcsemegét hoz: Portugália és Németország csap össze Bázelben.

A legutóbbi Eb-n ezüstérmes portugálok és németek összecsapásán papíron valamivel a luzitánok tűnnek esélyesebbnek, ám a brazil szakvezető, Luiz Felipe Scolari óv mindenkit a korai örömtől. "Taktikailag sosem láttam jobbat a német csapatnál" - mondta még a német-lengyel találkozó után.

A portugálok már két meccs után biztosították helyüket a legjobb nyolc között, így az utolsó csoportmérkőzésen pihentette legjobbjait Scolari, míg a németeknek még az Ausztria elleni összecsapáson is meg kellett izzadniuk a győzelemért a záró fordulóban. Kérdéses, hogy a pihentetés kizökkenti-e a portugálokat eddigi lendületükből, illetve az is, hogy a németek mennyire lesznek frissek a hétfői csata után három nappal.

Edző nélkül

A németeknél a "harci sebek" még sajognak, mert nem egészen nyomtalanul és következmények nélkül értek véget a horvátok és osztrákok elleni csoportküzdelmek: az eddigi négy góljukból hármat is jegyző Lukas Podolski a vádlijával bajlódik, a középpálya motorjának, Torsten Fringsnek pedig bordatörése van, s kétséges, hogy ők ketten pályára léphetnek-e a portugálok ellen. A középpályás több edzést is kihagyott, és csak csütörtökön dől el, számíthat-e rá a szakvezető.

A németeket az is sújtja, hogy eltiltása miatt nem ülhet le a kispadra, és nem beszélget játékosaival Joachim Löw szövetségi kapitány. A trénert az Ausztria elleni találkozón küldte lelátora a játékvezető, miután összetűzésbe keveredett a negyedik bíróval.

A szabályoknak megfelelően az edző nemcsak a pálya szélén vagy a kispadon nem foglalhat helyet, hanem a tribünről mobiltelefon segítségével sem irányíthatja a csapatát. A szünetben az öltözőbe sem mehet be, hogy szót váltson a játékosokkal, akiket egy órával a mérkőzés előtt láthat el utasításokkal utoljára. A negyeddöntőben a segédedző, Hans-Dieter Flick helyettesíti, Löwöt, aki csak a tribünön, "egyszerű szurkolóként" foglalhat helyet.

Löw továbbjutást ígér

A német szövetségi kapitány ennek ellenére továbbjutást ígér a portugálok ellen, de azt elismerte, hogy ehhez az Ausztria ellen nyújtott játék kevés lesz.

A német együttesbe visszatérhet az eltiltását letöltő Bastian Schweinsteiger, aki két évvel ezelőtt a vb bronzmeccsén duplázott a portugálok ellen - akkor, a két válogatott utolsó találkozón a németek 3-1-re győztek.

Eb-n legutóbb 2000-ben meccseltek, és a portugálok Sergio Conceicao mesterhármasával ütötték ki a csoportmeccsek után búcsúzó Nationalelfet. Az akkori csapatokból Michael Ballack és Nuno Gomes maradt meg hírmondónak. A német középpályás számára különleges lesz az összecsapás, hiszen leendő klubedzője és több Chelsea-s csapattársa ellen lép pályára. A portugálok közül Hugo Almeidát és Fernando Meirát köszöntheti több német focista is ismerősként, ugyanis a csatár a Werder Bremen, a védő pedig a Stuttgart csapatában szerepel.

Az összesített mérleg a németek fölényét jelzi: hét győzelem, öt döntetlen és három luzitán siker.

A két válogatott közül eddig a portugálok nyújtottak meggyőzőbb teljesítményt: Ronaldóék a Svájctól elszenvedett fiaskó" előtt remekeltek a törökök (2-0) és a csehek (3-1) ellen, míg a németek Lengyelország legjobbjainak ellentmondást nem tűrő lerohanása után a horvátokkal szemben felsültek, s nem volt igazán meggyőző az osztrákok feletti diadaluk sem.

Ronaldo fogadkozik


Elszántak a portugálok, és bár a siker lehetséges receptjét nem árulta el az Eb legnagyobb sztárjai közé tartozó Ronaldo, a hozzáállásukat azonban jól jellemezte a meccset felvezető nyilatkozata: "számomra semmit nem jelent favoritnak lenni. Én csak azt szeretném, és remélem, így is lesz, hogy tudásunk legjavát nyújtjuk a németek ellen."

A meccs 20:45-kor kezdődik a bázeli St. Jakob Parkban, a mérkőzés játékvezetője a svéd Peter Fröjdfeldt lesz.

Címlapról ajánljuk
Ürge-Vorsatz Diána: tudomásul kell venni, hogy a vízpartokon már nem építkezhetünk akárhová

Ürge-Vorsatz Diána: tudomásul kell venni, hogy a vízpartokon már nem építkezhetünk akárhová

A tengerszint emelkedése lehet az egyik legsúlyosabb, a klímaváltozással összefüggő kihívás a kulturális örökség védelmében a következő évtizedekben Dubrovnikban – figyelmeztet a város megbízásából készült, a világörökségi helyszínre vonatkozó felkészülési és kockázatkezelési terv, amelyet az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete készített. Az alelnököt, Ürge-Vorsatz Diánát az InfoRádió kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×